Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1933

53 mellett, aránylag könnyű turista felszereléssel és fölkészülséggel, föl sikerült kapaszkodnom 3000 méternél magasabbra. Mit gondolsz, egy vérbeli »Hochtourist« mekkora lelkesedéssel jegyzi föl naplójába tel­jesítményeit! Elnéztem egy kisebb diákot, aki apját, egy brünni keres­kedőt, kísérgette. Hát, ennek a fickónak a botja is csak úgy csillogott a sok beléje vert laptól, mely a megmászott csúcsokat jelzi. (Apja kijelen­tése szerint elvből csakis a menedékházakban verette be ezeket az em­léklapokat.) Gondolhatod, hová akarok kilyukadni. A lelki életben a szentek ugyanazok, amik a szellemi életben a tudósok,; a földön a fel­hőkbe vesző csúcsok. Sursum corda! —- a jelszavuk és Isten szereteté­től lángoló szívük fölcipeli gyarló testiségüket is arra a magaslatra, amelyre a mennyek országának ez erőszakosai föl akarnak jutni. A tö­kéletességre, az Isten hegyére, való feljutás első föltétele egy elszánt célkitűzés: excelsior! Följebb, egyre följebb! íme, néhány ebből a fajtából: »Nevelj engem, Atyám, szentnek!« — kérte Savio Domonkos Szent Boscot. »Szent akarok lenni, nagy szent, éspedig minél előbb és azonnal!« — így bátorította magát az ifjú Sulpizio Nunzio. »Nekem szentnek kell lennem és most is ren­dületlenül bízom abban, hogy szent, nagy szent leszek« (Szent Te­réz). És ha elhisszük Schillernek, hogy az embert akarata teszi naggyá vagy törpévé (Den Menschen macht sein Wille gross und klein), elhihetjük neki azt is, hogy az ember ereje nő célkitűzéseivel (Es wächst der Mensch mit seinen Zielen). Fokozott mértékben el­hihetjük azt azoknak a húsból-vérből való lényeknek, akik nem a vilá­got jelentő deszkákról szavalják ezt, hanem önmagukon meg is való­sították. Ezek az elsőrendű hősök a szentek, akiknek tiszteletét pe­dagógiai szempontból, a követés lehetőségére való tekintettel Hilty és Fr. W. Foerster (az utóbbi a »Religion und Charakterbildung« című művében) nemcsak ajánlja, hanem meg is rója a protestantizmust (jóllehet mindketten protestánsok), amiért ezt az elsőrendű nevelő tényezőt kikapcsolta. De ha megijedsz ettől a felhőkbe vesző célki­tűzéstől, maradjunk egyelőre a valóság talaján! Egy amerikai város szobrot emelt egy szürke embernek, Jef Monroenak. A szoborra rá­vésette »A hétköznapok hősének.« Maryville városában (Missouri ál­lamban) szobrot emelnek egy egyszerű szürke embernek, aki nem al­kotott ugyan örök időkre, sőt még csak emberöltőkre szóló dolgo­kat sem, csupán mintaszerűen élte le a mindennapi életet. Ez a minta­polgár megtalálta azt az utat és módot, amelyen polgártársainak a maga igénytelen eszközeivel is használhat. Jef Monroe először is ba­rátságos modorával tette magát kellemessé embertársai előtt. Jó szíve mindenütt segített, ahol betegség, nyomor vagy baj volt. ő az egyszerű munkás, csak apró adományokat adhatott, de azt jó szívvel adta. Halálát szeretete és előzékenysége okozta. T. i. egy öregasszony­nak elszállt a pár galambja és egy toronyban rakott fészket. Mikor hősünk fölment értük a toronyba, lezuhant és szörnyet halt- Szegé­nyen halt meg, úgyhogy özvegy anyját közsegélyből kellett eltartani. Mindkettőjüket összegyűjtött pénzen temették el. Temetése után látták, mit vesztettek benne. így vésték rá szobrára ezt: »A hétköznapok hő­sének.« Ilyen névtelen hős, hála Istennek, nem egy jár köztünk. Sokan ismeretlenek maradnak, mások az Úristen kegyelméből gyertyatar­tóra kerülnek. Ő kiválasztja e világ együgyűit, hogy zavarba ejtsék

Next

/
Thumbnails
Contents