Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1933

átf késztáborba szállás, vándorlás útján) bármikor elérhető. Az állandó jólét, jóllakottság csakugyan elernyeszti az erőket és eltompulttá tesz. Ami pedig az ellenséget illeti, az is van elég, néha több is, alkalmatlanabb is, mint ahogy szeretnők. Akad külső és belső ellenség bőven: a jóravaló restségtől a testi kísértések hadáig. Sajnos, mindnyájan crezzüív, amit a klasszikus költő ezekbe a szavakba foglalt: »Nitimur in vetitum semper cupimusque negata.« Szt. Pál azt így fejezi ki: ;>A test a lélek ellen kíván.« »Más törvényt érzek tagjaimban, ellenkezőt elmém törvényével«, az erkölcsi törvénnyel, mely lelkiséget parancsol a testiség lépcsőzetén, valahogy úgy, mint a nürnbergi mester, Adam Krafft, azt a gyönyörű 20 méteres csúcsíves szentségházat, mely a templom boltozatáig ér, ahol alázatosan meghajtja fejét, a saját és két legényének mester-kötényes, térdelő testére állította és abból nőttette fölfelé — excelsior! Talán nem kell kü'.ön magyaráznom, hogy Isten felé iörő lelkiségünknek így kell testiségünkön, gyarlósággal, tökéletlenséggel megterhelt testi mivoltunkon fölépülnie — ad mains pietatis incrementum (ahogy Kalasanti Szt. József szokta mondani.) Ezt a testet kell rászoktatnunk arra, hogy elismerje, hogy Isten-szolgálat a rendeltetése. Legyen tehát életed egy állandó Krisztus-hordozás, amint azt a Christophoros-legenda olyan szépen kifejezi. Ha nem tudnád hirtelenében, mi ez a rendkívüli tanulságos legenda, hát közlöm: Olferus óriás-termetű ember volt, aki szolgálatát mindig annak ajánlotta fel, akit legnagyobbnak vélt. Mikor észrevette, hogy császára az ördögtől félve keresztet vet, a császár-hódolatból kiábrándulva, az ördögnek a szolgálatába állott. De hogy ez a kereszt elől elfutott, a keresztre feszített Megváltó szolgálatába állt: Krisztus-hordozó = Christophoros lett élte végéig. Sok mindent lehet szeretni ezen a világon. De ennek káprázata, akár a prizmában megtört szivárvány-színek, egy felsőbb Igazságra, az Úrra utalnak, aki az út, az igazság és az élet és akinél az örök élet igéi vannak és akihez az összes földi utak, akár a vizek az óceánba, előbb-utóbb összefutnak. Hangsúlyozom: előbb-utóbb. Egy ifjú erre azt mondja: Messze van odáig! Valószínűleg igaza is van. Ez az út, mely a földi élet hímej mezején át vezet, lehet nagyon változatos, nagyon tarka, nagyon élvezetes, de lehet rövid, meredek és vesződséges, fájdalmas is. Az előbbi esetben bizonyára könnyebben járható, mint az utóbbiban. Egyet azonban szeretnék jól a lelkedre kötni: azt az igazságot, melyet a latin mondás ezekbe a szavakba tömörített: »Virtus ardua est.« Az erény útja meredek, erőfeszítést kívánó út, talán éppen a szenvedésnek királyi útja, egy a szó szoros értelmében vett »via sacra.« Ki tudja vájjon a Gondviselés végzéséből kifolyólag a könnyű élet virágos magaslatain, vagy pedig a siralom völgy ölében kanyarog-e inkább életed útja. Az ifjúság fantáziája inkább az előbbit színezi ki magának, a valóság, az élet inkább az utóbbi színeit szokta viselni. Egy bizonyos: ha joggal remélheted is az előbbit, mindenesetre föl kell készülnöd az utóbbi eshetőségre is. Adja Isten, hogy kellemes csalódásbaj legyen részed! Ebbe könnyű lesz beletalálni magad. A nehéz sort azonban csak úgy viselheted el, ha beleszokol már most a munkába és bizonyos fáradalmak elviselésébe. »Bonum est viro, si portaverit iugum ab adolescentia sua« —• mondja a Szentírás. Az az iga, melyről szól, a kötelességteljesítés igája. Ezt később leendő hivatásod rakja vállaidra. Most szüleid és nevelőid szabják ki nap nap után teendőid