Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1933

44 IV. Károly királyunk is, mikor halálos ágyán így imádkozott gyermekeiért. »Uram, inkább halva lássam őket, mint halálos bűnben!« Ezzel már jeleztem azt is, hogy voltaképen csak két élet-pálya van: a becsületesség és a bűn űtja, az a két út, melyet a szentatyák a Jeruzsálembe, vagy Babilonba vezető útnak mondanak. Hidd el: a kettő egymást kizárja. Annyira távolodol az egyiktől, amennyire előrehaladsz a másikon. Két pólusa van az erkölcsi világnak: amennyire vonzódol az egyikhez, annyira eltaszít a másik. Persze, ez az egyenes út kisebb-nagyobb kitérőkkel is járható, hiszen az irány a fontos: akaratod célkitűzése és a cél felé való törekvésed irama. A cél az örök boldogság felé vezető rögös úton földi boldogságod és boldogulásod elérése. Ezt a két érdekedet kell összeegyeztetned nagy-nagy nekifohászkodással és sok-sok munkával történő testi-lelki fölkészülés és fölkészültség biztosítása árán. Manapság mindkettő fontos: a lelki rész is, az evilági föltételek biztosítása is. Az a pogácsa tehát, melyet egy iskola az ő neveltjeinek a tarisznyájába rak, úgy legyen megsütve, hogy az »élet kenyerének« bizonyúljon, hogy valahogy el ne fogyatkozzanak mar kezdet-kezdetén kaptatóvá vált mai élet-úton. Mikor Tóbiást szülei az ismeretlen ifjú kíséretében messze földre küldték, így szólt hozzá az apja: »Szerencsésen járjatok, az Isten legyen útatokon és az Ö angyala kísérjen titeket!« (5. fej.) Ugyancsak ezt mondta más fogalmazásban később: »Féld Istent és tartsd rneg paranrancsolatait. Ez az egész ember.« A legtartósabb és legbiztosabb útravaló tehát a vallásosság, az Istenre vonatkozó ismeret (ami Kant szerint a legfőbb ismeret: »Die wichtigste aller unserer Erkenntnisses ist: es gibt einen Gott« és ennek életre váltása az erkölcsi téren. »A jámborság mindenre jó, bírván a jelen élet ígéretét és a jövő életét« írja Szt. Pá;. Ha a családnak és az iskolának vállvetett munkával sikerült/ ezt megalapoznia, úgyhogy a tanuló ezt meggyőződésévé teszi, sem a néhány év múlva bekövetkező titáni korszaknak tekintély-romboló erőlködései, sem pedig a férfikor megpróbáltatásai, csalódásai, vagy egyéb nehézségei nem fogják megingatni. Ha igaz Tompa abbeli megállapítása. hogy a gyémánt a nappal magába szedett fénytől csillog éjtszana, akkor áll ez a vallásosan megalapozott jellemre is, sőt erre elsősorban. Tompának idevágó következő mondatát is jegyezd meg jól: »Ritkán, vagy csak a sors kivételesen erős csapásai alatt veszti el jellemünk az ifjúkorban kapott zománcát, de a törést, mint valami eléktelenítő anyajegyet, egész életén át viseli.« Hebbel német költő szellemesen írja.: „Elmondhatjuk ezt vigasztalónak: „Az ember nem olyan, mint tengeren a csónak, Csak saját maga által sülyedhet a mélybe: Nem űzheti oda sorsa ridegsége." Amennyire találó Heine megállapítása az antwerpeni dómról (»Azoknak az embereknek dogmáik voltak; nekünk már csak nézeteink vannak, már pedig nézetekkel nem lehet dómokat építeni«), annyira találóan lehet ezt a szellemes megállapítást a megfaragott, remekbe faragott emberi természetre is alkalmazni. Hiívallásos neveléssel szentet, emberi bölcseséggel csak humanista jelenvilági eszményt lehet faragni. Amaz t. i. egyre hallja és magára alkalmazza a krisztusi parancsot: »Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok a tökéletes!« Emez a laikus morál jegyében egy »Diesseitsmensch«-nek talán kor-