Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1931

8 kuló levegő melegebb, mint a sűrűsödő. Ezt azonban Anaximenes egy mindenki által bármikor elvégezhető kísérlettel bizonyította: lia nyitoti szájjal leheljük ki a levegőt, akkor ritkább és melegebb, ha pedig kis nyílást hagyunk a szánkon, akkor hidegebb lesz a leheletünk. Termé­szetes, hogy ez a megfigyelés teljesen hibás: Anaximenes azonban azt a következtetést vonta le belőle, hogy a hideg és a meleg nem külön­böző anyagok, hanem ugyanannak az anyagnak különböző állapotai, amelyek bármilyen anyagon megjelenhetnek. Ez pedig a modern termé­szettudománynak is egyik alapvető megállapítása. Az egész irányzatot, különösen annak későbbi fázisait materializ­mus névvel is szokás jelölni, amely szóhoz bizonyos odiózus kísérő kép­zetek csatlakoznak. Nem szabad azonban az antik materializmust a tizennyolcadik századból származó szempontok alá foglalni. Igaz ugyan, hogy már 1 halest, a miletosi iskola megalapítóját, azután meg Anaxagorast és főként Demokritost már az ókorban is istentelenséggel vádolták. Az ő istentelenségiik azonban az állam és a mythos istenei ellen irányult. Működésük bátor és minden következménnyel számoló keresése volt az igazságnak és irányzatuk Demokritosnál vállalkozni mert egy az antik viszonyoknak megfelelően minden ismert jelenségre kiterjedő, immanens ellentmondásoktól ment, pozitív bizonyítékokkal alátámasztott rendszer fölállítására. Demokritos alapgondolata az, hogy minden létező dolog kis részekből, atomokból áll, amelyek hordozói az összes érzékelhető anyagi tulajdonságoknak, amelyekre csak a mecha­nika törvényei érvényesek és amelyeken kívül semmi sincs. Rendsze­rének tárgyalása kívül esik témánk körén, az egész irányzat gondol­kodásmódjára nézve a primitívebb anaximeiiesi gondolatok tárgyalása sokkal jellemzőbb példát nyújtott­Az antik „materializmus", amely 1 haless re! kezdődött és Demokrí tosban érte el a csúcspontját, győzelmesen vívta meg harcát a mvtho­logiával és végérvényesen megdöntötte az olyn>pusi istenek tró íját. ISeni volí ilyen könnyű azonban az a második küzdelme, amelye", az idealiz­mussal szemben vívott, amelynek legkimagaslóbb alakja az antik világ­nak és talán az egész emberiségnek legnagyobb gondolkodója, Platen volt. Az idealizmus kialakulása és ismertetése nem ide tartozik. Alap­gondolata az, hogy az empírián kívül álló gondolattartalmaknak, külö­nösen a célgondolatnak kíván formáló, kialakító erőt biztosítani a világ­ról való felfogásunkban, természetesen nem a mythos naiv, perszonifi­káló módján, hanem a most már jogaiba lépett ész bizonyító erejének felhasználásával. Az antik kornak nagy egyeztetője, Aristoteles, aki teljesen a biológiai fogalomalkotás hatása alatt áll, sem tudta gondolat­világába beleilleszteni Demokritos felfogását és voltaképpen az ő kri­tikája volt az, amely a kezdődő antik természettudományt csírájában elfojtotta úgy, hogy ezek a gondolatok csak az aristotelizmus tekinté­lyének hanyatlásakor tudtak ismét fejlődésnek indulni. Azóta is a ter-

Next

/
Thumbnails
Contents