Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1927

I. Intézetünk múltja. A török hódítás és a felszabadító háborúk folytán teljesen tönkre­ment lörök hódoltsági területen a szatmári béke után egy új honfoglalás vette kezdetét: a régi birtokosnak, a maradék magyarságnak a mellé és közé a világ minden tájáról betelepített idegen népek versenyében az ősi föld megtartásáért, egy új élet szellemi és anyagi feltételeinek meg­teremtéseéri kellett képzelhetetlenül nehéz viszonyok között küzdenie s e nehéz munka sikeres elvégzésének életrevalósága próbakövének kellelt lennie. Ebben az új honfoglalásban a magasabb fokú szellemi művelődés, a val­lásos nevelés alapvető munkája elkezdésének terhe és dicsősége a kegyes­rendnek is osztályrészül jutott. A lengyel földről hazánk északi részeibe plán­tált s az 1715-i országgyűlés által törvényesen befogadott és elismert tanító­rend munkássága — gondviselésszerű hivatása folytán — a Felvidékről az Alföldre terelődik s a hódoltsági vidék peremén és belsejében : Veszprém­ben, Váczon, Kecskeméten, Pesten, Debreczenben, Tokajban, Temesváron. Kanizsán és Nagykárolyban egymásután alakulnak meg a piarista iskolák. Amint a fényes múltú, de a török időkben teljesen tönkrement és elnéptelenedett Szeged város a passzaroviczi béke folytán a török vesze­delemtől véglegesen megszabadul, a város vezetősége azonnal a lakos­ság lelki szükségleteinek intenzivebb gondozására s az ifjúság magasabb fokú nevelésére gondol s 1720-ban betelepíti a piaristákat. Ezek — szoká­suk szerint — úgyszólván igények nélkül, szegényen, mint az ég madarai, de szívükben az apostolok lángbuzgalmával, Isten dicsőségéért s ember­társaik javáért dolgozni vágyó lélekkel kezdik el kettős tevékenységüket a palánk-városrész plébániai teendőinek ellátása s az ifjúság magasabb fokú oktatása terén. A hit és tudás fényével segítenek eloszlatni azt a sötétséget, amely a török átok után ezen a hajdan boldog és virágzó város területén visszamaradt, miután 1719 ben aláírták a szerződést, melyben a város örök időkre alapítványi tesz a piarista atyák kollégiuma számára, hogy az „az ifjúságot a tudományokban felnevelhesse." Julius 11-én érkeztek meg az első piaristák s a pusztulásból csak alig­alig magához térő város a romokban heverő Szent Demeler-lemplom délkeleti oldalán tud számukra kijelölni egy roskadozó hajlékot, iskolájuk számára pedig a mai Iskola-u'cában egy nagyon szerény kétszobás haj­lékocskát, mely elhagyott lazarétum: a pestises betegek kórháza vol'.

Next

/
Thumbnails
Contents