Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1927

I 28 népek igája alá s ezzel Keleteurópában a nemzetiségi ellentétek lappangva izzó, az európai békét folyton fenyegető tüzét gyújtotta fel. Ez nem hasonlítható a monarchia nemzetiségi kérdéséhez, mert az a keretei között élő népeknek hazája volt; hiszen történelmi kötelékek fűzték azokat az uralkodó családhoz, amely nekik Magyarország területen belül évszázadokkal ezelőtt otthont és lakóhelyet adott, őket az államfentartó nemzettel szemben — sajnos — valósággal dédelgette, féltékenyen őrködött gazdasági érdekeik s faii különállásukat szolgáló vallási és iskolai autonómiájuk, közművelődési intézményeik felett. Mert ha Európa keleti részének mai kuszáltságát, az utódállamokban a nemzetiségek sorsát vizsgáljuk, lehetetlen el nem ismernünk, hogy a régi monarchia a területén élő 13 népfajt mesterien tartotta össze érdekeik lehető összeegyeztetése és kielégítése mellett. Az osztrák császárság különböző nemzetiségű tartományai között, melyeket a történelmi fejlődés folyamán, részint a gazdasági és politikai viszonyok kényszerítő ereje, részint a Habsburgház existenciális törekvései hoztak ennek joga alá, nem közönséges államművészettel és ügyességgel iparkodott az egyensúlyt fentartani s fáradozott abban, hogy minden nemzetiségi megtalálva nemzetiségének megbecsülését s kulturája kifejtésének lehetőségét s a gazdasági boldogulást; ne kívánkozzék ki a monarchiából. Bátran állíthatjuk, hogy az akkor lehető viszonyok között Kelet-Európa rendjét s békéjét tekintve a monarchia képviselte a nemzetiségi kérdés ideális megoldását. Keleteurópa nemzetiségi viszályait a lehető legszűkebb területre szorította össze, a nemzetiségeket a kuliura magasabb fokára emelte s ezáltal Keleteurópában rendel teremtve, a civilizációt, a rendet, a magasabb kulturális és állami életet egész Oroszországig s a Fekete-tengerig terjesztette, civilizáló hatását a Balkán is jótékonyan érezte, hiszen népeinek legnagyobb része előtt jelentette és képviselte a nyugaleurópai civilizációt. A régi monarchia keretein belül a nemzetiségét olyan közszabadságnak, olyan megbecsülésnek örvendtek (iskoláik, újságjaik, pénzintézeteik, Ausztriában területi, Magyarországon vallási és iskolai autonómiájuk, gazdasági fejlettségük stb. mindennél ékesebben szóló bizonyítékai állításunknak) aminőről az utódállamokba átkebelezett nemzetiségeknek álmodniok sem szabad. A nemzetiségi harcok telepe a monarchia szétrobbantása folytán óriási mértékben kiszélesedett: az északi tengertől az Adriág és a Fekete-tengerig, a Rajnától, a Dnyeszter, a Prut és a Duna alsó folyáséig kiterjedt s különösen egy fontos körülmény teszi rendkívül veszedelmessé ugy, hogy közeli és rendkívül erős kirobbanással fenyeget; az, hogy az átutalt népek majdnem kivétel nélkül összehasonlíthatatlanul magasabb kulturális fokon állanak, mint az uralkodó faj, amely épen ettől indíttatva ádáz harcot indít a bekebelezett népek kulturája ellen elsősorban az által, hogy iskoláik elvétele által saját iskoláiba kényszeríti annak gyermekeit, amelynek tannyelvét nem is értik s igy az elemi és középfokú oktatás, minden kulturállamban az állampolgárok legszentebb joga és kötelessége, lehetet-