Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1927

17 Hohenzollern-császárság azért állott az entente gyűlölet pergőtüzében az első sorban, mert az egységes német népet, a német hazát, az egyesített német erőt képviselte és jelentette: hiszen a német nemzetet a fejlődés és haladás olyan útjára vezette rá, emely méltó volt ezen nagy nép számbeli túlsúlyához, történelmi múltjához és ahhoz a kulturális szerephez, amelyet szerencsétlen földrajzi helyzetéből következő szörnyű megpróbáltatásai mellett is kivívni és betölteni tudott. A fejlődésnek szinte elképzelhetetlen pályáját futotta meg egy félszázad alatt s éppen azért előre lehetett látni, hogy Franciaország, miután 70/71-ben hiába kísérelte meg a német egység megalakulását lehetetlenné tenni, abba soha belenyugodni nem fog. A versaillesi, trianoni s a többi békék embertelen feltételeinek indokolásául s mintegy önmaguk igazolásául a világ előtt az ententeállamférfiak sűrűn hangoztatták a német, az osztrák és a magyar nép bűnösségét a háború felidézésében és elhúzásában és megállapították e népek felelősségét a háború pusztításaiért. A szörnyű békefeltételek ezen indokolása hamis s az igazságnak látszatát is nélkülözi- Tegyük fel, hogy a német, az osztrák vagy a magyar nép megtehette és meg is tette volna az entente-nak azt a szolgálatot, hogy a fronton küzdő fiaival a fegyvert letéteti, avagy a háborús szolgálmányokat megtagadja s így kényszeríti a békére. Kérdés, hogy vájjon enyhébb eljárást vagy legalább is igazságos bánásmódot tapasztalt volna-e ez a nép a zöld asztalnál, mint azon szövetségesei, akik mindaddig becsülettel harcoltak, amig a győzelem reménysége teljesen el nem homályosult? A tapasztaltak alapján azt kell mondanunk, hogy nem. Egyáltalában pedig a népek háborús felelősségéről beszélni a legnagyobb hypokrisis. Lehet beszélni kormányok, uralkodók, államférfiak felelősségéről, de a népek felelősségéről nem, mert ez nem létezik. Még a múltban sem hivatkoztak erre soha, amikor pedig zsoldos hadseregekkel harcoltak s nem lehetett az ország összes fegyverbiró lakosságát egyetlen egy rendelettel fegyverbeállítani. Lehetett egy háborúban álló nemzet vitéz vagy kevésbbé vitéz, kitartó vagy nem kitartó, de felelősségéről komolyan sohasem beszéltek. Hogy a történelmi tények mennyire igazolják ezen állítást, legvilágosabban mutatja, hogy a francia népet, amely Napoleon példátlan egyéniségétől elvarázsolva készségesen bocsátotta fiai életét, összes anyagi és erkölcsi erejét a nagy hódító rendelkezésére, hogy igazságtalan, önkényes háborúival lángba borítsa egész Európát, a háborús nyomorúság és szenvedés démonait rábocsássa úgyszólván minden országra és nemzetre ; mondom a francia nemzetet, amely az Elbából megszökött kalandor előtt újból meghódolt, cserben hagyva királyát, mert meg kellett hódolnia, miután hadserege Napoleonhoz állolt s megengedte, hogy Franciaországot újból iszonyú válságba taszítsa s úgyszólván gyermekifjakból toborzott seregének vérével áztassa újból a francia és