Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1920

6 elméletekbe temette gondolatait; alig maradt fönn levelein kívül egyéb műve; ő megvalósította és intézménybe építette bele azt, amiről nagyszívű álmodozók ábrándoztak. „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja barátaiért" — mondja Jézus Krisztus. S Kalazancius odaadta. Fejedelmi, arisztokrata származásából nem hozott mást magával, mint finom és nemes lelkét, különben lett pater parvulorum, a kicsinyek atyja, a szegények és legkisebbek szolgája. Aki nagyot akar alkotni, az egészen annak él: minden élettevékenységét fölszívja a maga elé tűzött életcél. Kalazancius minden gondolata a gyermek: állandóan közöttük él, ismeri szokásaikat és bajaikat: mikor már hazakísérték őket, akkor is vele vannak, ott élnek és zsonganak lelkében, a szemük melegét érzi magán, hallja hangjukat; mikor munkába merül, velük foglalkozik, érettük dolgozik. Vasárnaponkint összeül társaival s megbeszéli a hét iskola-eseményeit, tervez, figyelmeztet, alkot: ez a legkedvesebb szórakozása. Tanítványainak még iskolán kívüli munkáját is figyelemmel kíséri, az akadémiai (a mai önképzőköri) dolgozatok még távoli országokból, magyar fiúktól is eljutnak kezébe. Mikor a 90 éves aggastyán már nem birja a munkát s a rend kormányzása elszólítja az iskolából, reggelenkint kiül az iskola elé, simogatja tekintetével az iykolába siető gyermeksereget, kérdezi, oktatja, bátorítja őket. Hogyne rajonganának érte tanítványai ? „Ami József atyánk" — így hívják egymás közt. Szinte Krisztusra gondolunk a hegyibeszédes éjszakán, mikor szavaival megigézte és mintegy lelkébe ölelte hallgatóságát. Íme a kétszázéves múltnak egy másik magyarázata: ez a kalazanciusi hagyomány, a szeretet művészete, ez a közvetlen viszony a tanító és tanuló között. Itt nincs dermesztő távolság a katedra és a padok között; itt a tanító tekintélye nem ködökbe burkolt havas fönség; ebben a viszonyban benne van egy atya szigorúsága, egy anya szelídsége, egy gyóntató megbocsátó, útbaigazító, bátorító együttérzése, egy jóbarát, atyai jóbarát kedvessége és érdeklődő bizalmassága: a szeretet viszonya. A szeretet pedig sohasem öregedik; Kalazancius iskolája századok után is él. S mikor ma visszatérünk a múltba, érezzük, hogy ennek a kalazanciusi szeretetnek az ereje munkálkodott ott; érezzük, hogy szent az a föld, amelyen járunk. A piarista iskoláknak lényeges vonása végül, mely szintén kalazanciusi eredetre vezethető vissza, a nemzetegyéniséghez való alkalmazkodás. Kalazancius spanyol származás ellenére olaszul tanít és ír s hasonló eljárásra buzdítja távoli provinciákban élő szerzetes fiaiat is. Jól tudta, hogy nevelése csak akkor férkőzhetik a szívekhez, ha nemzeti nyelven szól; csak úgy szerettetheti meg magát, ha a nemzeti kultúra előmozdítására törekszik. Ez a kalazanciusi vonás sehol sem oly jellegzetes, mint nálunk, ahol a kegyes iskolák széttéphetetlenül összeforrottak a magyar kultúra történetével. Volt idő, mikor a legnevesebb írók és tudósok a piaristák közül kerültek ki. Volt idő, mikor a kegyes iskolák — az elnyomatás szomorú idején — a legmegvíhatatlanabb várai voltak a magyar szellemnek. Volt idő, mikor harcoltak és üldözést szenvedtek a magyar szabadságért. Minden viharban és minden veszedelemben a helyükön állottak, nem jutalomért, nem csillogó karriérért,