Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1915

I. fiz állampolgári nevelés eszméjének történeti előzményei. Régi igazság, hogy a különböző korok pedagógiai eszményei az uralkodó világnézetek és a megvalósításukat célzó törekvések vetületei. A végső cél: a jobb és nemesebb emberré nevelés állandóan ugyanaz, de a tartalom, a forma és az eszközök időről-időre változnak. A középkor ideálja a vallásos, hitéért minden áldozatra kész keresztény ; a renaissance Übermensch-pedagogiája szellemi arisztokratákat és cortigianokat akar nevelni; a reformáció és az ellenreformáció legfőbb törekvése arra irányul, hogy a harcos, vallásos meggyőződéséért vitatkozásra mindig készen álló hívőt felvértezze a szükséges ismeretekkel; a felvilágosodás prófétái rendíthetetlen meggyőződéssel vallják, hogy egyedül az értelem kicsiszolása teheti jobbá és boldogabbá az emberiséget, míg a XIX. sz. liberalizmusa a nevelés terén is az egyéniség jogát és az egyéni szabad fejlődés szükségességét hirdeti. Az egymásra következő, felmerülő és eltűnő pedagógiai rendszerek mindegyike a kor lelkét, világnézetét zárja magába. A nagy pedagógusoknak, a neveléstörténet hőseinek legfőbb érdeme rendesen nem eredeti gondolatok felvetésében, hanem az uralkodó eszmék pedagógiai követeléseinek helyes felismerésében és a természeténél fogva konzervatív iskola életének időnként szükségessé váló felfrissítésében és átformálásában áll. Ebből az egyetemes nézőpontból kell megítélnünk azt a pedagógiai gondolatkört is, mely szociális nevelés, nemzeti nevelés és állampolgári nevelés néven egy évtized óta legélénkebben vitatott tárgya a német pedagógiai irodalomnak s a német példa hatása alatt folyvást szélesbülő és mélyebbé váló érdeklődést vált nálunk is. A három név megannyi külön fogalmat jelöl, de lényegében egyet fejez ki: a nevelésnek a közösséget illető, az egyénin túlemelkedő vonatkozásait. Mind a három fogalom egy bölcseleti elvből, helyesebben közös világnézeti