Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1915

42 hetünk. Joggal mondhatjuk róluk: ahány ház, annyi szokás. Még országok szerint is nagyon különbözők. Az angol internatusokban és kollégiumokban az önkormányzat főleg a külső rend és fegyelem fentartására irányul. Ezt a célt szol­gálja az általánosan elterjedt monitor- és prefektiis-'mté rm\v\\y is. West­minsterben pl. a monitor monitorum és a melléje adott három monitor ügyel a rendre. A monitorokat a prefektusokkal egyetemben a felsőbb osztályú növendékek közül választják s meglehetősen széles, egészen a botbüntetés alkalmazásáig kiterjedő hatalommal ruházzák fel. 1 Az edin­burgi „akadémián" ephorosoknak nevezik a prefektusokat. Ezeknek válasz­tása szigorúan alkotmányos módon megy végbe. A jelöltek jegyzékét maga az intézet igazgatósága állítja össze a tanulás, jellem és ügyesség tekin­tetében leginkább kiváló tanulók közül, míg a tulajdonképeni választás a középső és felső osztályok összes növendékeinek joga. Nehogy azonban valaki érdemetlenül, puszta nagyravágyásból, vagy más alsóbbrendű okból jusson ilyen megtisztelő bizalmi állásba, a seniorephorosok fejé­nek megvan az a joga, hogy a meggyőződése szerint érdemetlen jelöltet törölje a jegyzékből. Az ephorosok legfőbb kötelessége a rend fentar­tása, az esetleges vétségek és kihágások meggátlása és mindenekelőtt az intézet jó hírnevének megóvása. Aki ez ellen vét, azt jogukban áll megfenyíteni, súlyosabb esetekben testi büntetésben is részesíteni. A seniorephorosok mellett minden osztályban van két-három juniorephoros, kiket osztálytársaik választanak az osztály rendjének fentartására. 3 Még nagyobb változatosságot tüntet fel az amerikai school city system. Bár a mozgalom alig két évtizedes múltra tekinthet vissza, már is rendkívüli eredményekkel dicsekedhetik. Megindítója W. R. George volt, aki 1894- Treewilleben (N.-York állam) az elhagyott és züllésnek indult new-yorki gyermekek menedékházában alapította meg az első ifjúsági köztársaságot. A kezdeményezés bevált. A George Junior Republic hamarosan felvirágzott és idők folytán valóságos kis állammá izmosodott. Ma már mintegy 25 házzal, terjedelmes birtokok­kal, külön iskolával, kápolnával, bankkal, sőt fogházzal rendelkezik. Mind­ezek természetesen felnőttek felügyelete alatt állanak, de a gazdasági és politikai élet vezetése kizárólag a 14—21 éves növendékek kezében van. A főhatalmat az ő képviselőikből összeállított közgyűlés gyakorolja, míg a végrehajtó hatalom az elnököt és a melléje beosztott államtitkárt, kincstárnokot stb. illeti. Az igazságszolgáltatást részint külön tisztviselők, részint választott bíróságok végzik. A George Junior Republic csak­hamar olyan népszerűségre emelkedett, hogy példájára másutt is több hasonló ifjúsági köztársaság keletkezett. Sőt intézményeit átvitték inter­1 Kemény i. k. 26. I. 2 Kerschensteiner i. m. 66. s kk. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents