Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1915

III. Állampolgári neuelés a középiskolában. Az állampolgári nevelés célja: kötelességüket ismerő és minden körülmények között híven teljesítő polgárok nevelése. A cél egyetemességéből következik, hogy a megvalósítására való törekvés egyformán kötelessége mindazoknak a tényezőknek, amelyeken a legáltalánosabban fogalmazott nevelés eszméje nyugszik, tehát a családnak, az iskolának, a közélet ezerféle viszonylatának és intézményének s nem utolsó helyen a sajtónak. Könnyű azonban észrevenni, hogy e tényezők nem mindegyike rendelkezik egyenlő mértékben a feladat kielégítő megoldásáért kezeskedő objektív és szubjektív feltételekkel; egyik többet tehet s maradandóbb eredménnyel dolgozhat a közös cél érdekében, mint a másik. Az alapvetés, mint minden nevelésnél általában, itt is a szülői ház joga és kötelessége. A családi kör bizalmas és meleg légköre csalja ki és indítja fejlődésnek az alakuló jellem első bizonytalan hajtásait, melyek idővel szokássá, majd állandó jellemvonássá izmosodnak ; ugyanakkor belevetíti és rögzíti a fejlődő lélekben a szociális orientáció első körvonalait. A benne rejlő nevelő erő mértéke és a nevelő alkalmak bősége mellett természetes volna, ha az állampolgári nevelést a maga egészében a családra hárítanók át. De a viszonyok alaposabb tanulmányozása hamar rávezet bennünket, hogy ez a megoldás egyáltalában nem biztosítja a kielégítő eredményt. Mert egyfelől a családi élet kötelékeinek lazulása, másfelől az állampolgári nevelés komplexumát kitevő értelmi és erkölcsi kellékek magas színvonala legtöbb esetben megfosztja a családot annak lehetőségétől, hogy a szükséges ismeretek közlésével és a megfelelő szociális erények meggyökereztetésével teljesen valóra váltsa az állampolgári nevelés eszméjét. A körülmények ritka szerencsés találkozása szükséges ahhoz, hogy