Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1915

31 pszichológiai feltétel az általános és céltudatos állampolgári nevelés szükségességének felismerésére. Mert fölösleges bizonyítani, hogy az államért dolgozni, céljainak előmozdítására áldozatokat hozni csak az tud, akiben sikerült a nevelés eszközeivel megvetni a magasabb kötelességérzet beágyazására szolgáló értelmi és erkölcsi alapot. Az államot a nemzeti élet legmagasabb formájának elismerni s az államélettel adott magasabb szempontoknak egyéni érdekeit alárendelni csak az hajlandó, akiben a tudatos nevelői tevékenység életre keltette a szociális belátásnak és az önzetlen szociális cselekvésnek csíráit. A háború nyomán felburjánzott sok visszaélés, a fékét vesztett önzés és haszonlesés tobzódása eléggé bizonyítja, hogy a mélyebb állampolgári érzület és belátás nem valami természetes, magától adódó jellemvonás, hanem erény, melyet csak rendszeres neveléssel s a szükséges értelmi és erkölcsi feltételek megteremtésével lehet meggyökereztetni. Mert a háború ,,vad és ösztönös" áradata a hősiesség és önfeláldozás ragyogó példái mellett tömérdek szennyet és iszapot is felszínre vetett nyilvánvaló jeléül annak, hogy társadalmunk még nagy mértékben híjával van a helyes államfogalomnak és az állammal szemben teljesítendő kötelességek világos tudatának. „Távol van még attól, hogy a „haza" neki annyit jelentsen, mint a „mienk" s hogy az a „mienk" nem egyéb, mint az a sokféle „enyém". Nem érzi azt, hogy azzal a „mienkkel" úgy kell bánnom, mint azzal az „enyémmel", hogy azt ép úgy kell szeretnem, ép úgy növelnem s gondoznom, mint az enyémet. Hol tartunk annak a belátásától, hogy amit a haza veszít, azt én vesztem s hogy ami a hazának kerül pénzébe, azt én fizetem, tudniillik mindegyikünk? Hol tartunk attól, hogy ami az államé, az az enyém is, s hogy ami neki vész, az nekem vész s azt bizony nekem kell megfizetnem. A mi katonáinkban — s ez a magyar szociális érzés egyik mérője — mindez átlag hiányzik; ha egy kicsit is megsebesültek, ezer és ezerszámra dobják el a drága fegyvert s ezt a könnyelmű pazarlást a csodalénynek kell megfizetnie, melyet államnak hívnak; hogy miből, azt a magyar nem kérdezi; de az adót nyögi és felpanaszolja. A béresasszony vagy más, akinek elment a kenyérkeresője, megkapja attól a misztikus felhőkbe burkolt lénytől, az államtól a segélyt s nem dolgozik, ül a küszöbön vagy a padkán a kályha mellett s nem érti, hogy az az egész állam közgazdaságilag egy szerző, munkás, szorgalmas, takarékos nép vállain áll; hogy az állam ereje az a munka, melyet mi végzünk s hogy az állampénztár forrásai mind a mi zsebeinkben rejtőznek. íme, ez a szociális műveltség, — mondjuk — ez a polgári belátás a dolgokba s az összefüggésekbe hiányzik a magyar népből. Pedig nemzet e belátás nélkül nem exisztálhat."

1 1 ProMszka 0. : A háború lelke Budapest, 1915. 171. 1.