Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1915

A 9 kép merev formalizmusa engedi. Rómában ugyanis nem az állam, hanem a család, s ennek középpontjában az anya, a tisztes matróna a legfőbb nevelő. Az anya adja meg a római nevelésnek azt az erkölcsi komolyságot és mélységet, melynek mását alig találjuk az ókorban.

1 A családi kör jótékony melege és az anya szerető gondoskodása kelti életre és gyámolítja a gyermek lelkében a későbbi polgár legszebb erényeit: a mély vallásosságot, a feltétlen engedelmességet, a rend és fegyelem szeretetét. A családi szentély történeti hagyományokkal telített levegője, az ősök képeinek és szobrainak mindennapos szemlélete, az elődök dicsőségét zengő énekek hallása és a XII táblás törvény emlékezetbe vésése újabb és újabb erkölcsi indítások forrásai, megannyi ösztönzés a két alapvető római erény: a prudentia és virtus megkedvelésére. Gyakorlati irányban kiegészíti és betetőzi a családi körben nyert állampolgári nevelést a forumon és a senatusban való forgolódás és a katonai szolgálat. Nagyjából érintetlen marad a római nevelés hagyományos szelleme azután is, hogy az impérium határainak fokozatos tágulásával és a görög kultúra behatolásával új feladatok és új lehetőségek tárulnak fel előtte. A család mellett most már intézményszerű berendezések is foglalkoznak neveléssel, de ez a tény egyelőre csak a kereteknek a változott viszonyoktól követelt kitágítását s új tanítási anyag felölelését és nem egyúttal a tanítás szellemének megváltozását jelenti. Ha a családi élet kötelékei itt-ott lazulnak is, ha a római virtus egybenmásban el is halványul, a nevelés célja, eszménye változatlanul a régi marad. A grammatikai és retorikai tanítás nem fojtja meg a régi gyakorlati irányú nevelést, melynek legjelentékenyebb pillére még Cicero ifjú korában is a XII táblás törvény érett bölcseségü tételeinek tanulmányozása.

2 Csak a polgárháborúk borzalmaiból kisarjadt erkölcsi hanyatlás idéz elő ezen a téren is gyökeres változást. A köztársaság bukása és a szabadság szellemének eltűnése, mint Görögországban, Rómában is halálos csapást mér az állampolgári nevelésre. Az új kormányzatnak nem öntudatos polgárokra, hanem engedelmes alattvalókra van szüksége. A senatus, egykor királyok gyülekezete, a császári önkény eszközévé sülyed. A retorikai iskolák a forum helyett a hivatalok számára nevelnek s politikai szónoklatok helyett declamatiokat tanítanak. A civis Romanus — egykor a világ büszke ura — belevesz a zsarnok szeszélyétől rettegő alattvalók sok milliós tömegébe. Az eszmei tartalom mindjobban kivesz a világbirodalomból. Csak a keretek maradnak fenn benső erő és külső támasz nélkül. Az impérium saját 1 u. o. 204. 1. 2 Discebamus enim pueri XII ut carmen necessarium. De logg. II. 23 Cic. opera omuia. Ed Olivettis. Geneviae, 1758. III. 221.