Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1915

10 bűnei folytán rombadől, a klasszikus világ elenyészik. Helyét új világrend foglalja el, melyet más eszmék és más törekvések lelkesítenek. A középkor mint annyi másban, az állampolgári nevelés dolgában is szembehelyezkedik Hellasz és Róma felfogásával. A kereszténység diadalra jutásával az állam elveszíti kizárólagos, minden egyénit magába olvasztó jelentőségét ; helyébe a dualizmus lép, mely két ellentétes pólus : a civitas Dei és a civitas terrena között osztja meg az életet. De e két életkör csak tárgya szerint van élesen elkülönítve, a valóságban sokszorosan összefolyik. A határok bizonytalansága és saját jogkörük túllépése később százados vetélkedést idéz elő megtestesítőik: a sacerdotiutn és az impérium, a pápaság és a császárság között. A két hatalom egymáshoz való viszonyának klasszikus kifejezése a nap és hold viszonyáról vett hasonlat és a két kard-elmélet. Mind a két kép ugyanazt a gondolatot fejezi ki: a mélyen vallásos középkori embernek azt a meggyőződését, hogy a lelki, az egyházi hatalom magasan felette áll a szintén isteni eredetű, de alsóbbrendű világi, állami hatalomnak. Ez az alapvető, az egész középkori történet fejlődésére kiható felfogás híven visszatükröződik a köz- és magánélet minden viszonylatának berendezésében. Fellelhető a nevelés célkitűzésében is. A középkor egész lelki struktúrája és nemcsak a nevelés kizárólagos egyházi jellege magyarázza, hogy a középkori nevelő elsősorban a civitas Dei számára nevel, a túlvilági életre készít elő és csak másodsorban vet ügyet a földi élet céljainak elérését megkönnyítő ismeretek elsajátíttatására. Mindenekelőtt jó keresztényt, buzgó és egyházias érzületű hívőt akar nevelni, aki Istenért aláveti magát az állami törvényeknek is, amíg ezek vallásos meggyőződésével ellenkező kötelességet nem rónak reá. A nevelés céljának ilyen fogalmazása mellett -természetes, hogy az állampolgári nevelés, mint külön feladat nem tárgya a középkor pedagógiai törekvéseinek. Az állam, mint nem öncélú intézmény, mint a lex divina egyszerű végrehajtója, melynek fennállását az emberi lét sajátos dualizmusa teszi szükségessé, nem igényelhet különleges helyet a túlvilági élet jegyében, sub specie aeternitatis álló nevelésben. De ezen elvi, a középkori ember benső meggyőződéséből fakadó akadályon kívül vannak más természetű okai is az állampolgári nevelés mellőzésének. Ilyenül kell említenünk az állami öntudat alacsony fokát, mely nem engedi, hogy az állam a létét érintő legégetőbb kérdések megoldásán túl távolabb eső feladatokkal is foglalkozzék. Még nagyobb akadály a középkori társadalom rendekre tagozódása. A saját érdekeit tekintő osztályöntudat csak lassan és nagyon későn olvad be az állam és a nemzet magasabb szintézisébe, amint a rendi nevelés is nehezen engedi át helyét a nemzeti nevelésnek. Hosszú időn át csak a lovagi