Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1912

51 ifjúságnak a katonai hivatásra való előkészítésére" e. és a honvédelmi min.-tól kiadott könyv szerint vezette Homor László, a szegedi m. kir. 5. honvédgyalogezred főhadnagya. A felügyeletet Fekete Ipoly főgimn. tanár gyakorolta. A tanfolyamban, mely 1912. évi szept, hó 20-án kezdődött és 1918. évi jún. hó 2-án végződött, hetenként (szombaton) 2 órában vett részt a főgimn. VII. osztályának 50 és VIII. osztályának 80 tanulója. Segédoktatóként a tanfolyamvezető főhadnagyot több altiszt és a főgimn. VIII. osztályának több tanulója támogatta. A tanfolyam 1913. évi máj. hó 31-én délután a szegedi elemi lövőtéren lövőversenyt rendezett. E versenyen, mely nyilvános volt, a a tanári kar tagjain s a tanügy barátain kívül megjelent Szeged város képviseletében Koczor János, városi tanácsos, az 5. honvédgyalogezred képviseletében Berdenicli Jenő őrnagy. A versenyen a honv. min.-től és Szeged város tanácsától ado­mányozott érmeket és díjakat a következő tanulók nyerték el: Tirczka Kolos, VII. oszt. tan ezüst érmet és ezüst órát (135 egység); Őrhalmi Károly, VII. oszt. tan. ezüst érmet és ezüst órát (130 egység); Kálnai Gyula, VIII. oszt, tan. bronz érmet és ezüst sétabotot (125 egység) ; Mészáros Ferenc, VIII. oszt. tan. bronz érmet és acél órát (125 egység); Máthé Viktor, VIII. oszt. tan. bronz érmet és acél órát (115 egység); Klucsik István, VII. oszt. tan. bronz érmet és ezüst óraláncot (105 egység); Flatz Béla, VII. oszt. tanuló bronz érmet és ezüst óraláncot (90 egység); Grüner László, VII. oszt, tan. bronz érmet és ezüst kézelőgombot (85 egység); Eszes István, VIII oszt. tan. bronz érmet és ezüst tollkést (84 egység); Márton István, VIII. oszt. tan. ezüst kézelőgombot (84 egység) és Miksa János, VII. oszt, tan. pénztárcát nyert (75 egység). Az ifjúság a tanév folyamán a legnagyobb szorgalommal, szeretettel és odaadással látogatta a lövőtanfolyamot, d) Az egyes tárgyakból elvégzett tananyagot Értesítőnk V. rovata tünteti fel. 4 Vizsgálatok. Az érettségi vizsgálatok írásbeli része május hó 16., 17. és 19-én folyt le, a jelentkező ifjak száma 53 volt. Az írás­belire kijelölt tételeket és azok kidolgozásának eredményét, nemkülön­ben a szóbeli vizsgálatok lefolyását Értesítőnk IX. rovatában tüntetjük fel. A szóbeli vizsgálatok június hó 9—14. napján folytak le dr. Szele Róbert tank. kir. főigazgató elnöklete alatt, Június hó 6-án kezdődtek vizsgálataink a vallástaniakkal, melye­ken Jászai Géza c. püspök úr, püspöki megbízott elnökölt. A többi tantárgyakból a nyilvános tanulókat június 16—23. vizsgáltuk meg. A tárgyak a vizsgálatokra szakcsoportokra voltak osztva. A magánvizsgálatokat jún hó 19. és 20. napjain tartottuk meg. Összesen 17 magántanuló jelentkezett, akik közül 2 javító vizsgálatra utasíttatott, 15 pedig sikerrel végzett. 4*

Next

/
Thumbnails
Contents