Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1912
52 Nem kötelezett tantárgyakul előadtuk : a francia nyelvet, a gyorsírást, a szabadkézi rajzot és a műéneket, a két elsőt mérsékelt díjért, a két utóbbit díjtalanul. Az intézeti énekkart és zenekart Prelogg József tanár vezeti. A rendkívüli tárgyakból a vizsgálatokat június hó 15-én tartottuk. Kötelező rendkívüli tárgynak az egészségtant adtuk elő a VII. és VIII. osztályban heti 1 1 órában. Ebből a vizsgálatot június hó 3-án tartottuk meg. A tanítás eredményét a VII. és VIII. osztály érdem sorozatának Egészségtan c. rovata tűnteti fel. 5. Érintkezés a szülőkkel. Intézetünk áthatva annak tudatától, mily fontos az iskolai nevelésnek harmonikussá tétele a házi neveléssel, eddig is mindenkor érintkezésbe lépett a szülőkkel és szállásadókkal, amidőn a szükség azt kívánta Szülői értekezleteket intézetünk nem tartott, mivel azok nem bizonyultak célravezetőknek azon iskoláknak csaknem egyértelmű tanúsága szerint, melyek velük kísérleteztek. Készséggel tettünk azonban eleget a vkm. rendeletének, amely hivatalos fogadóórákat rendel a szülőkkel való érintkezésre. Ezen rendelet értelmében fogadóhelyiségül az intézeti Tanácstermet jelöltük ki, amelyben minden tanár a hét folyamán egyszer kiszabott időben fogadja a tanulók szülőit vagy szállásadóit. A fogadás ideje a tanácsterem ajtajára állandóan kifüggesztett táblácskán olvasható. Örvendetesen tapasztaljuk, hogy az érdeklődés a szülők részéről a jelen tanévben újra fokozódott. (j. A tanárok társadalmi és irod. működése. A tanárok anyagi áldozottal és szellemi közreműködésükkel támogatták a nemesebb társadalmi törekvéseket és azon köröket, egyesületeket, társaságokat, melyek tudományos, művészeti, nevelési vagy jótékonysági célok szolgálatában állanak. A tanári kar tagjai gondos önművelődésük mellett szép irodalmi munkásságot is fejtettek ki, cikkeik helyi és fővárosi lapok hasábjain, vagy önálló füzetekben és könyvekben jelentek meg. 7. Az ifjúsági könyvtár szervezete és forgalmi kimutatása. Az ifjúságnak gazdag és hozzáférhető könyvtár áll rendelkezésére. A könyvtár ifjúsági kisebb (II—IV. oszt.), ifjúsági nagyobb (V- MII.), kötelező olvasmányok (I—VIII.) és önképzőköri könyvtárra oszlik. A könyvtárakat három tanár kezeli. A II. osztály havonkint, a 111 IV. és V—VI. oszt. tanulói kéthetenkint, az önképzőkör tagjai hetenkint kapnak könyvet. A kötelező olvasmányokat a tananyaggal kapcsolatban kapják ki a tanulók Az ifjúsági könyvtár forgalmát a következő táblázat mutatja ki :