Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1912
11 érzik hozzájuk magukat a mai tanulók. Sok tanulóról tudok, ki állandó érdeklődéssel viseltetik volt iskolája iránt, állandó érintkezést tart fenn volt tanáraival, értesíti őket élete egy-egy nevezetesebb mozzanatáról. Tudok tanulóról, ki idegen egyetemen folytatja tanulmányait. Ott csodálkoznak, midőn elbeszéli, mily benső, szinte baráti viszonyt tart fenn volt tanáraival. E tünetek arról tanúskodnak, hogy a tanárok jórésze arra törekszik, hogy az iskolát a tanulók számára otthonná, a munkát kedves foglalkozássá, a tanulók emlékeit az iskolai életről kellemessé, szellemét a művelődés ügye iránt fogékonnyá tegye. Hogy ez nem mindig sikerül, talán nem múlik minden esetben az iskolán. II. Az iskolának vigyáznia kell arra, hogy a szülők tekintélyét a gyermekek előtt ne kisebbítse, velük szemben kritika gyakorlásától tartózkodjék, pedig elégszer lenne alkalma részint a gyermekek gondozatlan külseje, részint hiányos szellemi és erkölcsi irányítása, illetőleg ellenőrzése miatt. De nem teszi. E figyelemnek természetszerű következménye lenne figyelem a szülői ház részéről. Ennek azonban vajmi sokszor az ellenkezőjét tapasztaljuk. Az iskola konfliktusba kerülhet a tanulóval A félreértés elhárítása, a kedvezőtlen körülmények megszüntetése céljából nagy szükség van a szülői ház pártatlan közbelépésére. „Nincs semmi, ami után a tanítóság úgy vágyakoznék, mint az összhang a szülői ház és az iskola között. Ez az összhang teszi lehetségessé az iskola munkáját, a gyermekek helyes fejlődését", hangsúlyozza Heinrich Lhotzky. 1 Ugyancsak ő a gyermek lelke megmérgezésének mondja, ha a szülői ház megvetően nyilatkozik azon egyénekről, kikre gyermekei nevelése van bízva. 2 Akárhányszor olyan szülők részéről éri az iskolát a legkeményebb kritika, kik maguk legkevesebbet törődnek gyermekükkel. A szülői háznak egy súlyos feladatot kell megoldania s ez : az engedelmesség kérdése. Ha ez a kérdés a szülői házban meg nem oldódott, nagyon nehéz az iskola szerepe, mert az ilyen gyermekekkel van legtöbb baj. Ilyenek a zsarnokokká hízott kedvencek, kik számára tűrhetetlenek az iskolának szigorúbb rendszabásai. A szülők csak hálásak lehetnének, ha ilyen esetben az iskola pótolni igyekszik, amit ők tenni elmulasztottak, vagy megtenni elég erélyesek nem voltak. Az iskolai rend egyik eredménye a fegyelem. A másik a munkára való 1 Die Seele deines Kindes 154. 1, 2 U. o. 156. 1,