Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1912
7 kezdésére, abszolút fegyelmezetlenség szellemi tekintetben, komolyabb munkára való hajlamtalanság,' restség, fogékonytal anság. Hányszor áll az ember szinte tehetetlenül e fogyatkozások miatt. Agyontömik az iskolát tehetségtelen, vagy tanulásra hajlammal nem biró tanulókkal. 8 legtöbbször ez az oka annak, hogy oly minimális művelődési anyagot lehet a tanulókkal közölni. A tanárok az ilyen tanulók tanításával meddő munkára vállalkoznak. A foglalkozási idő legnagyobb részét ezekbe kell beleölni, hogy valami eredményt lehessen elérni s ezalatt a jobb, tehetségesebb tanulók szinte tétlenségre vannak kárhoztatva, kénytelenek a bennük felhalmozott tehetség-energiát parlagon hevertetni. Egyik értekezlettől a másikig jóformán azzal telik el az idő, — mivel a szülők állandó kéréseikkel ostromolják a tanárokat, — hogy ezekkel igyekezzünk a tanulmányi előmenetelben esett csorbákat kiköszörültetni. Összefüggnek az iskola ellen intézett támadások az eddig felhozott okokon kivül azzal a tünettel, mely korunk egyik jellemző vonása, t. i. a tekintélytisztelet általános hanyatlásával. A közéletben, az irodalmi-, a társadalmi-, sőt a családi életben is tapasztaljuk a régi értékek ingását. Alig van közéletünkben szereplő személy, kit meg ne gyanúsítanának, meg ne hurcolnának, meg ne vádolnának egyéni érdekről, önző célokról, kétségbe ne vonnák egyéni tisztességét, tehetségét, rátermettségét, hívatottságát, ne tulajdonítanák sokféle mellékkörülmény összejátszásának elért pozícióját. Az irodalmi életben a régi írók tekintélye erősen foszlóban van. Olyan támadásokban van részük örökké nagyoknak hitt íróknak, hogy az ember szinte meghökken. Eddig nagyra tartott íróink hagyományos tiszteletét erősen kikezdték. írják hangos szóval a nagy szentenciát, hogy műveik megértek a feledésre. A fiatalabb generáció új ideálokat tűz maga elé s abban a véleményben van, hogy sem az nem ér semmit, ami volt, sem az, ami van ; egyedül az a helyes, a szent, ami eljövendő. Bizonyos forradalmi, tekintélyellenes szellem uralkodik, sőt egyre erősödik. Ez a szellem nem hagyta érintetlenül az iskolát sem. Mióta Ellen Key megírta könyvét a gyermek századáról, sokan úgy tekintik az iskolát, mint a gyermekek ellenségét, mely ellen irtó háborút kell indítanr, mert rossz benne minden : a tanárok, a módszer, a tantárgyak. A gyermek fejét teletömik haszontalan, semmitérő ismeretekkel, régi, elavult fogalmakkal, nem engednek teret a gyermek egyéni kifejlődésére, elölnek benne minden öntevékenységet, tudásvágyat, megfigyelőképességet. a gyermekneveléshez nem értő, mindenkit kaptafára húzó, tanulatlan, beszáradt fejű, kiaszott lelkű tanárok, kik akárhányszor a vígjátékok és regények, 110 meg a vicclapok torzalakjaivá zsugorodtak. Ezt olvassa a gyermek az irodalomban és a sajtóban, hallja a felnőttektől, látja a színpadon s csoda-e, hogy kapva-kap rajta, mert neki kedvez.