Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1911

6í. nyos fokú történeti orientáció. »Homoitsum, humani nihil a me alienum puto.« Terentius szép mondásának itt van igazán értelme. Emberek vagyunk mindnyájan, kell, hogy mindnyájunkat érdekeljen fajunk viszontagságos múltja. Aki nem érzi ennek szükségességét, aki nem törekszik műveltsége színvonalának megfelelő történeti jártasságot szerezni, az kiskorú marad egész életére, az nem lehet igazán művelt ember, mert műveltségéből hiányoznak a legemberibb, az emberrel legközvetlenebb kapcsolatban álló elemek és mindenekfölött hiányoznak az igazi műveltségnek évezredes múltba beágyazott szilárd alapjai Goethe szerint is: Wer nicht von dreitausend Jahren Sich weisz Rechenschaft zu geben, Bleibt im Dunkel unerfahren, Mag von Tag zu Tage leben. A középiskola nem máról-holnapra tengődő, vegetativ életet élő embereket akar nevelni, hanem miiveit ifjakat, akik bele tudják magukat élni a letűnt korok hangulatába, megértéssel, lelkes örömmel és fájó részvéttel tudják kisérni egyesek és nemzetek küzdelmeit, nem azért, hogy soha vissza nem hozható állapotokról álmodozzanak, hanem hogy ,élvezzék a kínálkozó fönséges perspektívákat, gyönyörködjenek a legnagyszerűbb divina comedia jeleneteiben és okuljanak rajtok. Ifjakat akar nevelni a középisk\ola, kik a jelent és annak feladatait a mult ismeretéből forrásozó öntudatossággal tudják átélni, és a történeti élet nagy tanúságaival felvértezve tudnak és akarnak\ a \jöVö munkájában résztvenni. Ez utolsó pontban a történelmi ismeret tisztán emberi és művelődési oldala már az ethikával érintkezik. Az igazi műveltség két legszembetűnőbb összetevője a kötelességteljesítés és a felelősségérzet. Mindkét alapvető erény fejlesztésére elsősorban a történettanítás hivatott. A történelemből tanulja meg az ifjú, hogy az iskola által közvetített kulturjavak mindegyike, minden, anil körülötte van, ami életét kellemessé és széppé teszi, az előtte élt nemzedékek mérhetetlen küzdelmeinek, szenvedéseinek eredménye, s neki szent kötelessége a kapott és élvezett javakat csorbítatlanul, sőt önzetlen, becsületes munkájával még meghatványozva átörökíteni a következő nemzedékre. A történelem érezteti vele, hogy nem magában álló atom a mindenségben, hanem molekula, melyet minden chemial rokonságnál erősebb és finomabb szálak fűznek egy mérhetetlen nagy közösség, az emberiség eddig élt és még ezután élő kisebb-nagyobb csoportjaihoz. De érezteti vele azt Is, hogy e közösségből nem szakíthatja ki magát, ha ember voltát megtagadni nem akar\ja, részt kell vennie munkájában, végeznie kell, amit a 2