Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1911

6í. téneti ismeret csak legtágabb értelemben sorozható a történelem fogalma alá. Az igazi történelem ott kezdődik, midőn öntudatosan reflektálunk a múltra, az események beláthatatlan, minden letűnt pillanatot betöltő halmazából, tudatosan, előre megállapított értékelő szempontok alapján kiválasztunk és logikai kapcsolatba fűzünk egyeseket abból a célból, hogy főbb, jellemzőbb vonásaiban megvilágítsuk velők az emberiség, vagy egyes nemzetek, intézmények, vagy egyének fejlődését. Mikor általánosságban a történelem szükségességéről beszélünk, magától értetődőleg nem a tudat küszöbe alatt maradó, az emberfogalom velejárójaként tekinthető elemi történeti tudásra, hanem öntudatos reflektálásra gondolunk, arra a szerzett képességre, hogy a jelent, mint a mult produktumát, a mult eseményeiből szükségszerűen következő fejleményt tudjuk felfogni és hogy meg tudjuk állapítani a jövő fejlődés irányait jelölő főbb összetevőket. Ezt a képességet kell az iskolának növendékeiben kifejlesztenie, mert ezzel neveli őket egész emberekké, akik bele tudnak helyezkedni a köröttük zajló életbe és felismerik helyzetükből folyó szociális kötelességeiket. Az ember — tudjuk — nem önmagában álló, elszigetelt lény, hanem tagja több kisebb-nagyobb közösségnek: tagja a családnak, egy bizonyos társadalmi osztálynak, vallásfelekezetnek, nemzetnek és legtágabb körben az emberiségnek. Mindeme közösség hosszú, legtöbbször évezredekre visszanyúló fejlődés eredménye, egy végehosszát nem érő láncolat, melyből mi, a jelen pillanat urai, csak egy-két szemet láthatunk, a többit eltakarja előlünkl a múlton borongó homály és a jövőt elfödő saisi fátyol. Az egyszerű, reflexszerű életet elő embert nem izgatja ez a bizonytalanság, megelégszik a térben és időben legközelebbi tájékozódással s azontúl halad a legközvetlenebb utánzás nyomdokain anélkül, hogy keresné, miként jutott sajátos életviszonyai közé.

1 A patak vizében játszadozó gyermek sem kutatja, honnét, minő irányból jő a víz, egyedül a jelenvalóval, saját »kisded játékaival« foglalatoskodik. De a gondolkodó ember már nem éri be a tény puszta megállapításával, tudásvágya mohón kutatja, mi volt a jelen előtt, mi lesz utána, miből és minő viszonyok behatása folytán alakult ki közelebbi (és távolabbi környezete. Ismerni kiváríja a multat, mert úgy érzi, hogy ez az ismeret valamiképpen hozzátartozik emberi mivoltához. Érzji, — és az iskolai történettanítás minden részecskéjéből is ennek az igazságnak kell előcsillannia vezérgondolat gyanánt — hogy a törvényszabta nagykorúságon kivül van egy más nagykorúság is, melyet törvény meg nem ádhat, mélyet mindenkinek önmunkásság árán, verítékkel kell megszereznie: a szellem naglykorúsága és hogy e nagykorúságnak igen lényeges része bizo1 Homyánszky i. h. 63 1.