Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1910

60 A Babakáj gubbasztó sziklája, mint egy mesemondó vén anyóka ül a víz közepén, mintha varázsló szereivel ő idézné fel előttünk a sok szépet, mely szakadatlan láncolatban tűnik fel előttünk, halk, monoton beszédében a mult története, még a tegnapé is, mesévé szépül és a mesék valóvá lesznek. Szent-Lászlóvár, Galambóc messziről játékvárhoz hasonlító romjai a mesemondó öreg első díszletei. Szinte látjuk a küzdelmeit is, a sok százados zivatarok első villámlásait s megjelenik előttünk Rozgonyi Cicelle mesévé szellemült alakja. Ebben a különös környezetben még az egyre merészebbé váló Széchenyi-út is mesés lények munkájának látszik s a Baross-emléktábla is mintha rég letűnt idők, a mult ködébe burkolt emberek emlékét hirdetné. Egyre jobban közeledünk a Duna veszedelmesebb helyeihez, de e vesze­delmes helyeknek mi már csak szépségeit élvezzük. A sziklaparton három emléktábla is hirdeti azt a sok és nehéz munkát, amit Tiberius, Vespasianus és Domitianus császárok idejében végeztek itt a római légiók, hogy a hajó­vontatást lehetségessé tegyék. Mi már könnyedén siklunk át gőzösünkkel a kimért hajóúton, hogy az azon kívül lappangó sziklazátonyokat elkerüljük. Csodálkozva nézzük a Grében-fok 191 m. magas sziklafalát, melyet a szabályozás munkálatainál levágtak és így 150 méterrel szélesítették meg a Duna medrét, mely a levágott szikla fölött is majdnem 3 méter mély. Majd a Juc-zuhatag óriás méretű csipkefodraiban gyönyörködünk. A felszínig törő sziklákon fehéren tajtékzó, csillogó habokban törtet át a víz. Ezer gyönyörűséget ad a partalakulatok kifogyhatatlan változatossága, hegyszakadékok és vízmosások, erdőségek és kopár sziklafalak, várromok és bányatelepek, míg lassankint a Kazán megdöbbentően szép bejáratához jutunk. A Duna itt egy komorfenségű hegyi tóhoz hasonlít, melyet körös-körül meredek sziklahegyek zárnak be. Árnyékuk fodrosán, sötéten borul a vízre. De amint a hajó fordul, kinyílik előttünk a Sucara mare 300 és a Mirocs planina 400 méteres gyönyörű alakú hegyek közt a nem egészen 190 méter széles kapu, mely előtt a víz közepén megint ott ül egy mesemondó szikla­anyó, mintha újra megjelent volna előttünk figyelmeztetni, itt vigyázzatok, ez az én igazi birodalmam. A Nagy-Sucaru itt negyedfél kilométer hosszúságba egész meredeken lép bele a vízbe. A Széchenyi-út világhírű tervezője, az aldunai szabályozás öröknevű nagy munkása, Vásárhelyi Pál, kinek poétikus ércszobra ékesíti a mi Széchenyi-terünket, az utat itt boltozatosán vésette bele a sziklába és oldalát kőpárkánynyal szegette be. Az emberi munka merész nagyszerűsége harmonikusan illeszkedik a természet remek alkotásaiba. De az emberi munka merészségét felülmúlja a Punicova patak, mely a Nagy-Sucaru hegyet félkilométer hosszúságban átfúrva ömlik a Dunába. Fél­kilométerrel lejebb van a Veteráni-barlang, honnan 1692-ben 700 ember 5

Next

/
Thumbnails
Contents