Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1910

59 a merészen és mégis fönséges nyugalommal forduló nagy vizet, a forduló pontnál feltűnő, lassan közeledő gőzhajót, mely később mellettünk köt ki, az apró csónakokat, a csinos dombokkal szegett szerb határt, majd a hegy lábánál meghúzódó báziási állomást, magát a kicsiny, de szépfekvésű telepet. Közben rendezkedünk, elhelyezkedünk, s erős lapátveréssel indul is már a hajó nagy kanyarodással a viz közepére. A vékony felhőrétegen átszűrődő napfény egyre halványabb, a felhő nagy ijedelmünkre egyre sötétebb lesz. „Hát ez az idei kirándulásunk fénypontja ?" tör ki az elkeseredés mindenfelől. A megszakadt felhők közül kinevető nap csak játszik velünk, elbújik ismét s mikor a szerb part első állomásán, Gradistyénél kikötünk, hosszú vékony szálakban megered az eső. A kikötőben összecsoportosuló emberek szétoszlanak, lassan bandukolnak a térre nyíló utcákba, csak a tarka ruházatú határrendőrök tartanak ki éberen őrködve a kikötőhídon. Indulóban vékony esőfátyolon át nézzük a csinos kis Gradistye városias külsejét. De az eső csakhamar elállt, sőf lassankint a nap is kisüt s a majd borult, majd derült ég érdekes világításában nézhetjük végig az Alduna leírhatatlan szépségű vidékeit. A parton lépten-nyomon feltünedező várromok a régi, nagyszerű küzdelmekkel teli mult fönséges emlékét őrzik s amint a belőlük kiáradó hangulat a természet remekműveinek ránk gyakorolt hatásával lelkünkben felemelő harmóniába olvad, úgy érezzük magunkat, mintha egy régi, fönségesen szép szentélyben járnánk, melyet évezredek hite, bizalma, reménye szentelt meg, melyben a csodák misztikus szelleme él, de amit józan szemmel is csak bámulattal szemlélhetünk; szentélyben, ahol a mult most is él, s ahol a jelen a mult hangulatába vesz. A hajó halk, egyhangú zakatolása lelkünket mintegy visszaringatja gyermekkorunk álmaiba, felújul bennünk minden átélt szépnek tiszta emléke, lelkünk megtisztul, békés, kellemesen komoly hangulat szállja meg, olyan, amilyenből a mély erkölcsi tartalmú, naiv szépségű mesék vagy hősmondák fakadhatnak. A természet szépségeit, a tisztult művészet legremekebb alkotásait csak gyermekesen naiv lélekkel élvezhetjük igazán. Aki nem tudja magát ebbe a hangulatba beleélni, hidegen hagyják. A vallás, a természet, a művészet tisztult lelket követelnek. Nem hiába tulajdonít az egyes vallások felfogása olyan misztikus tisztító hatást a víznek. Sehol oly könnyen nem juthatunk ezen emelkedett hangulatba, mint a nagy vizeken vagy nagy vizek láttára. A Duna majd kiszélesedő, majd összeszoruló, majd komor szépségű hegyi tavat utánzó, de mindig méltóságosan sima vize így visz bennönket egyre beljebb a mesék hangulatos világába.