Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1910

57 kanyargó, csillogó vízerek, a halvány-kékbe vesző hegyormok csak gyönyörködni engednek. Bajos a számlálgatás. Mikor pedig elénk tárul a Zsittinivölgy csodás szépsége, minden egyebet elfelejtünk, ezt szeretnők nézni hosszanhosszan, hogy képe soha el ne törlődjék emlékezetünkben. S mikor a pálya legmerészebb viaduktjára ér a vonat, nem is nézünk a következő alagút felé, hanem hol az egyik, hol a másik ablakon bámulunk ki, hogy a hosszában áttekinthető völgy minden szépségét szinte magunkba szívjuk. Egy-két perc — és az alagút sötétsége nyeli el a vonatot. A Madonna-képet itt kellett volna megfigyelnünk. De az újabb hegysorok, újabb völgyek megúnhatatlan változatossága bőséges kárpótlást nyújt. Tizenegy órakor érünk Aninára. A hosszú völgykatlan két oldalát erdőség borítja, két végén keresztben húzódó hegysorok zárják el, középen hosszan sorakoznak az apró, de csinos munkásházak, a nagy gyártelep, a bányalejáratok s közben füstölgő tornyokként merednek az égbe a gyárkémények; a völgyet elzáró magaslatokon feküsznek Stájerlak elszórt villái. Ebéd után a gyártelepet néztük végig. Az inkább csak gyönyörködni akaró embernek legjobban tetszenek a koksfckemencék. A sodronypályán ideoda járó vaskutyákat csak meg kell tölteni egy külön épületben zúzott, mosott szénporral, a többit elvégzik a gépek. Szállítják, a kemencébe öntik, lesulykolják, kiégetik és a nagy izzó tömeget lassan tolják ki ismét a szabadba. Nagyon érdekes látvány. A nagy fehéren izzó tűzfalra, mely jó pár lépésnyire égető meleget áraszt, két vastag sugárban bocsátják a vizet. Mérgében sötét füstfelhőt ereget, dühösen serceg s ha egy pillanatra elfeketedik is, újra izzásba jön. Csáklyákkal testét darabokra tépik s az izzó tömeg legyőzve terül el a földön. A bőven ömlő víz lassankint megöli s a fehéren izzó tűz helyett alaktalan, fekete kokszdarabok hevernek. Nem kevésbbé érdekes az öntőműhely sem. Egy nagy színt foglalnak el a mintázók, kik meglepő gyorsan formálják a különböző mintákat a legprimitívebb alakoktól a majdnem művésziesekig, a kicsinyektől az óriási csövekig és gépalkatrészekig. Ezekbe öntik aztán az izzó, folyékony vasat, mely a megnyitott olvasztóból tűzijátékként szikrázva folyik a hosszú nyelű edényekbe. A munkások majdnem futva viszik az égő folyadékot, mely sisteregve tűnik el a minták üregébe és apró lángnyelveket gyújt az átizzított agyagmintákon. Bámulatos az a könnyedtség is, mellyel a zömök, izmos gépek az öntött vasalkatrészekkel, vasrudakkal bánnak. Egy nyomásra szabályos alakot és nagyságot ad a gép az érdes vasszegeknek, lyuggatja át a vaslemezeket, töri egyenlő darabokra a vasrudakat. A faesztergályos sem dolgozik könynyebben, mint itt ahogy szedik le a gépek a hideg vasról a csillogó forgácsot. Egyhangú, szabályos ritmusú kopogás, zökkenés kiséri e játéknak