Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

Boldog ember, ki mindig vagy legalább életének emelkedettebb perceiben érezni tudja azt, hogy az élet olyan, mint egy szép álom, tele költészettel, tele szépséggel, csak szemünket kell kinyitni, lelkünket feltárni, magunkat képzeletünk, érzelmeink szárnyára bocsátani. Boldog az, ki észre tudja venni és érezni a szépet a természet minden jelenségében, az emberi lélek minden megnyilvánulásában, kinek lelke •eleven tükör, melyben visszaverődve, megszépülve, minden szennytől megtisztulva szemlélni s önzés nélkül élvezni tudja a körülötte lévő világot, kinek szép embertársai öröme és szomorúsága, a kis gyermek gügyögése, az elaggott megtört járása, szép még a saját szenvedése is. Mindehez pedig csak szív kell, a szépet érezni és élvezni tudó szív s látni tudó szem, mely felfedezi a mindennapi élet zavaros körülményeiben is a mindig ott rejtőzködő, néha tisztábban, máskor homályosabban látható szépet, az eszményt. Nagy adománya Istennek az öntudatosan, szeretettel érezni tudó szív. Az ember legfőbb lelki értékét ez adja meg s vagy ez a szeretettől áthatott érzék sugárzik ki minden szavából és tettéből és vonzza magához a szíveket, vagy ennek hiánya tartja tőle távol még értelmének •csodálóit is. Ez ad az ember lelkénék egy bizonyos mélységét, egy különös szép alapzengést, mely minden szavát, tettét állandóan kíséri s megenyhíti még az itt ott jelentkező disszonanciákat is. Vele a legjelentéktelenebb szó, egy mozdulat, egy intés, egy tekintet mélyebb jelentőséget nyer, mint a legcifrább beszéd, a szív nélkül tett jó. Ez az a benső valami, ami mindenen áttör, ami az embert megnemesíti, ez a finom érzés, ez az az ösztönszerű tanácsadó, mely tudtunkon kívül is megnyilvánul egész életünkben. Az ilyen, a szépet átérezni, szeretni, a mindennapi életben is megtalálni és megvalósítani tudó szív a nevelés legfőbb ideálja, mert magában foglal minden jót, ami szép és kizár minden rosszat, mert rút.