Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

6 De ennek az ízlésnek oly elevennek kell lennie az emberben mindé» rút, minden rossz iránt, mint a test érzékszerveinek a kellemetlen, a fájdalmas iránt. Feltételezi ez a lélek finomságát. Erre a lelki finomságra, mint a nevelés céljára mutat rendünk nagy alapítójának, Kai. szt. Józsefnek felfogása is, ki követőitől ezt a kötelező Ígéretet vette és veszi ki: voveo peculiarem curam circa puerorum eruditionem. Az eruditio szó a lelki durvaságból való kiemelkedést, az érzés, az ízlés, a lélek, a világról és emberekről való felfogás finomo­dását, a lelki művelődést jelzi. Az ember nyers állapota lelkünknek mindama veleszületett tulaj­donsága és hajlama, melyek közt kisebb-nagyobb mértékben a legne­mesebbet ép úgy feltalálhatjuk, mint — ha sokat nem mondok — a legalacsonyabbat. (Ha nem így volna, hogyan tudná magát beleélni a legnemesebb lelkű író legdurvább lelkű alakjai lelki világába és hogyan tudnók mi is ezeket megérteni ?) Ebből a nyers, szépből és jóból, rútból és rosszból, vagy mint Madách mondja, sárból és napsugárból össze­kevert anyagból formál az eruditio, a nevelői tevékenység egy uj lényt, melynek anyaga bár ugyanaz marad, mert megváltoztatni nem áll mó­dunkban, formája azonban úgy idomul, hogy a selejtes részek elnyomva és elrejtve a mélységben maradnak, nemes és tetszetős részei pedig a felszínre kerülnek, hogy az élet éltető levegőjének kitéve minél dúsabb fejlődésnek indulhassanak. Minél inkább sikerül e célt elérnünk, annál sikeresebb munkát végeztünk. Arra törekedni, hogy az emberből a rosszat kiirtsuk, az elérhetet­len hajszolása, mert ott él az a legnemesebb ember belsejében is, néha forrong és lázadoz, kitörni is készül, mutatja a küzdelem, melyet ön­magával ví az ember. Céltudatos neveléssel azonban a nyers anyagot megfelelő formába szedhetjük s az így kialakult lelket a szakadatlan szoktatás, edzett akarat, nemes érzés, a szép iránt éizékeny izlés és az ezek útján szerzett eleven meggyőződés e formában minden külső és belső hatás ellenére is fentarthatja. Minden tettünkben, az akarat minden megnyilvánulásában legfőbb szerepe az érzésnek, érzelemnek, indulatnak van. Ezek vezetnek ben­nünket sokszor legjobb belátásunk ellenére is, nem a legfontosabb-e tehát mindenekelőtt ezt az érzést úgy nevelni, úgy alakítani, hogy a szép, a nemes felé vonzódjék és építővé, ne rombolóvá váljék. Nevelése^ is sokkal könnyebb, mint akár az akaraté, akár az értelemé. Minden gyermek jóformán született művész s mintha ennek a később kialudt vagy kiveszett tehetségnek nyoma volna az a fény, mely a gyermekkor éveiből felénk ragyog s még a szegény, a nyomorral küzdő, szenvedésekkel tele gyermekéveket is bearanyozza. Játékaiban költő a legélénkebb fantáziával, mely a maga szűk kis körét be tudja népesíteni lelke színes álmaival, ki tudja válogatni a nagyok életéből a

Next

/
Thumbnails
Contents