Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

7 szépet, a kellemeset, hogy játékaiban magát azokba beleélje. Költő és zeneszerző, értelmetlen zümmögése a sejtelmes érzéseknek, a boldogságnak és szomorúságnak reá nézve tökéletes kifejezése, festő, szobrász; és építő művész. Összeszedi kis lelkébe az egész ismert élet képét, vá lógat benne s kedve szerint játsza most ezt, majd azt a szerepet, átalakítva fantáziájával önmagát és környezetét. Ezt a költői, művészi érzést tehetjük a nevelés alapjává, mert ennek segítségével kedveltethetjük meg vele igazán a szépet, a nemest, ez tette az öntudatlanul is művészi lelkű gyermeket oly kedvessé. Ezt a művészi érzést nem volna hát szabad benne kialudni hagynunk, hanem táplálni mindenképen, még az értelemnek szóló ismeretekből is kidomborítva a szépet, az érzelmekre emelőleg hatót. A gyermek érzi a környezetében levő szépet. Minek a fokozottan megszépített képe rezegne máskép lelkében a káprázatos tündérmesékben? Mi ragadná úgy el, mi adna neki élvezetet? Ezt az érzést kell táplálnunk nemcsak mesékkel és olvasmányokkal, hanem lassanként öntudatossá is tenni megfigyelésekkel. Ne csak érezze, hanem lássa is környezetében a szépet, lássa a szobában, az udvaron, a kertben, az utcán, a városban, faluban, erdőben, folyóban, játszó helyén és tanuló asztalán, önmagában, szüleiben, játszótársaiban, az emberek örömében és szomorúságában, a természet jelenségeiben és minél jobban fejlődik, annál jobban lássa, az egyszerű szemlélet és érzés helyett annál inkább vegye hatalmába az egyszeri, az érzéki képben rejlő általános, az eszményi, a mindig igaz, a megszépített való, mely mindenből mélységes szemekkel néz ránk, mint az eső után utcáinkon maradt vízgyülemlésből a fák lombja, a kék ég, a ragyogó nap. Ne osak érezze, lássa is meg gyermeki életében a költészetet, hogy szépségét felfogva, helyzetét megbecsülje, tisztaságára féltő gonddal ügyeljen s gyermeki helyzetében is érezze az emberi • élet szépségeit. Szebbet, lélekemelőbbet nem ismerek azon ifjaknál, kiknek gyermekien tiszta szeméből egy férfi öntudatossága sugárzik felénk. Ez a költői, művészi érzés lehet igazi alapja a vállásos és hazafias nevelésnek is. A vallás és művészet az emberiség gyermekkorában ép úgy össze volt nőve, mint össze van nőve a nép és gyermek lelkében ma is. A természet erőinek fenségesen szép vagy bájosan kedves megnyilatkozásai tükröződnek vissza a régi népek hitregéiben, ugyanezek keltik fel a népben is legtöbbször vallásos érzületét s minden gyeimek vallásos érzésének első felkeltője nem az „Isten kalácsa" vagy az „Istenke haragszik" volt-e. S minden okoskodás, elmélkedés mellett nem a legközvetlenebbül érezzíik-e Isten közellétét a természet vagy művészet nagy alkotásainak, megnyilvánulásainak szemléleténél. Ha a vallás és művészet egy testvér, sőt egyik a másiknak forrása, hevítője, emelője,