Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

53 és buzdításul szolgált a tanári kar érdeklődése a kör ügyei iránt, ameny­ny ben tanácsaival és útmutatásaival elősegítette az önmunkálkodás ered­ményét ; a pályadolgozatokat megbírálta s gondoskodott arról, hogy a rendes tanítás közben felmerült elvek és irányok az ifjúság önként vál­lalt tevékenységében is érvényesüljenek. Az önképzőkör minden héten egy gyűlést tartott, munkakörébe vonta a középiskola összes tantárgyait és igyekezett tágítani az ifjak szellemi látókörét, nemesíteni érzelmeit, tökéletesíteni előadását és stilizálását, egyúttal az iskolában szerzett ismereteket az önmunkálkodás útján szer­zett ismeretekkel bővíteni. A szív nemesítése céljából az ifjak zenekart alakítottak, amelynek 40 tagja volt, névszerint: Schwarz Pál VIII. o. t., Balassa József, Beck Lajos, Danczinger Gyula, Szamek Andor VII. o. t., Bogdán Iván, Cam­pián József, Czappán Elemér, Fischhof György, Goldschmidt Imre, Kre­sadló József VI. o. t., akik első hegedűt; Lantos István, Takács Zoltán VIII. o. t., Jankovich János, Nováky György, Ujj János VII. o. t., Bózsó István, Lollok Sándor, Touttenui Ferenc, Urbán István VI. o. t., Guthy László, Kúp László, Schaller Tihamér, Szarka István, Weiszer Viktor, V. A) o. t., Klucsik István, Márki Szilveszter, Somlyódy Árpád, Tirczka Kolos IV. A) o. t., Bokor Gyula, Tirczka Lóránt I. A) o. t., akik máso­dik hegedűt; Losonczi Dezső VII. o. t., aki mély hegedűt; Belle Géza VIII. o. t. 5 Ujj György VII. o. t., Répás Béla IV. A) o. t., akik gordon­kát; Rafner Béla VI. o. t., Vastag Ferenc V. A) o. t., Halasi Ferenc IV. A) o. t., akik nagybőgőt játszottak; fuvolások: Huszárcsek Nándor VI. o t. és Lengyet László IV. A) o. t. A tanári kar és a nagyközönség állandóan élénk érdeklődéssel kísérte önképzőkörünk működését. Ezen érdeklődésének adta jelét a tanári kar, midőn minden egyes nagygyűlésen képviseltette magát s a közönség, midőn a kör nyilvános ünnepélyein oly tömegesen jelent meg, hogy intézetünk díszterme kicsinynek bizonyult befogadására. Az érdek­lődést még bizonyítja ama körülmény is, hogy a kör jóakarói az ifjúság szorgalmának és előmenetelének jutalmazásához anyagi áldozatokkal is járultak. Hálára kötelez bennünket Szeged városa, amelynek nemeslelkű alapítványa folytán osztjuk ki évenkint a Kisfaludy-díj at: 42 korona értékű magyar szépirodalmi művet. Ezután első helyen kell köszönetet mondanunk önképzőkörünk régi pártfogójának, búziási Eisenstädter Róbert úrnak, akinek bőkezűségéből immár 18-adszor osztottuk ki az ezüst és bronzérmeket a kör szorgal­masabb tagjainak. A Szegedi Takarék- és Hitel-Részvénytársaság 20 koronát, Tóth Péter úr 30 koronát ajánlott föl a kör céljaira. Ezenkívül a február hóban szavalattal összekötött hangverseny alkalmával intézetünk nemes

Next

/
Thumbnails
Contents