Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

54 lelkű barátai vetekedve járultak hozzá körünk kiadásainak fedezéséhez. A begyült összeg 251 korona, amely felerészben a zenekar javára, fele­részben pedig pályatételek jutalmazására fordíttatott. A pályamunkák jutalmazására szolgált a Bakos Pali alapítványának a jelen iskolai évre eső kamata: 16 korona. Fogadják intézetünk jó­tevői hálás köszönetünket. Ezen több részről nyilvánuló érdeklődéstől kisérve végezte önkép­zőkörünk működését, a szeptember 19-én tartott alakuló gyűléstől kezdve 19 rendes, 3 bizottsági és 5 ünnepélyes gyűlésen át, 1910. május hó 22-éig, amikor munkálkodását ünnepélyes gyűléssel befejezte. Mint az elmull iskolai években, úgy a mostaniban sem hiányoztak egyes jelentékenyebb mozzanatok, amelyek a tagok tevékenységének fokozására élénkítő hatással voltak. Megünnepelte 1910. március 12-én az 1879-iki árvíz 31 éves évfordulóját, 1910. január 15-én ünnepelte Mikszáth Kálmánt, írói működésének 40 éves jubileuma alkalmából, 1910. április 3-án megemlékezett Széchenyi István grófnak, a „legna­gyobb magyarénak halhatatlan érdemeiről és résztvett az önképzőkör az intézet ossz.es ünnepélyén beszédekkel és szavalatokkal. A februári szavalattal egybekötött hangverseny tárgysoro­zata a következő: 1. Erkel: Bánk-bán, egyveleg. Előadja: a főgimn. zenekara. 2. Balla: A fekete gyémánt. Szavalja: Vajda Imre VII. o. t. 3. Huber: Kunok, ábránd. Hegedűn és zongorán, kísérettel elő­adják : Balassa József és Losonczy Dezső, VII. o. t. 4. Jókai: A szigetvári vértanúk. I. fölvonás, 9-ik jelenés. Zrinyi és Szelim találkozása, Előadják: Kray Pál és Somlyódy István VI. o. t. 5. Rietly.- Magyar népdal-egyveleg. Előadja a főgimn. vegyeskara. 6. Rajz a színházról. Irta és fölolvassa: Fluck András VIII. o. t. 7. Boccherini: Menuett. Előadja: a főgimn. zenekara. 8. Lampérth—Feszty: Költemények. Szavalja: Rácz Andor,VIII. o. t. 9. Váradi—Kún: Petőfi a Hortobágyon. Melodráma. Szavalja: Nagy Béla, VIII. o. t., zongorán és hegedűn kísérik: Víg Sándor és Schwarcz Pál, VIII. o. t. 10. Monolog. Előadja: Deutsch Ármin, VII. o. t. 11. A muzsikus és a krokodilus. Tréfás diákdal. Előadja: a főgimn. vegyeskara. A Mikszáth-ünnepély a következő tárgysorozat szerint folyt le : 1. Alkalmi költemény. Iita és felolvassa: Weisz István, VIII. o. t. 2. Beszéd: Mondja : Spergely Tibor, VIII. o. t. 3. Mikszáth. A jó palóczok és A tót atyafiak Irta és fölolvassa : Vajda Andor, VII. o. t. 4. Mikszáth mint elbeszélő. Irta és fölolvassa: Blau Izidor, VIII. o. t.

Next

/
Thumbnails
Contents