Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

34 Az egész tengerpart hosszában le lkáig s fel Voloscáig, sziklába vágott sétaút vonul. Villa villát ér, babérfák borúinak az út fölé, itt-ott az aranyeső sárga, dúsfürtű virágai ringanak, a vaskorláton alól barna csipkézett sziklákhoz ütődnek a kristálytiszta kék habok. Fehér porr|á törik a viz, ha a hullám erősébb volt, máskor apró hegyi patakot utánozva, folyik le a sziklák repedésein, amint ezek kidugják fejüket a rájuk csapó hullámok alól. A szabályos ütemszerűséggel gördülő hullámok egyre viszik ki tekintetünket, amint közeledésüket figyelni akarjuk, a tenger fodros felületére, melyet a sűrűsödő felhők; s a növekvő hullámzás egyre komorabbá lesz. A vitorlások bukdácsolva, fehér szárnyukat jobbrabalra ingatva haladnak rajta. Az egyhangú morgáshoz a partnak ütődő víz moraja ád illő kíséretet. Egy-egy disszonáns loccsanás az útra is felvágja a sós cseppeket. Messzebb egy kiránduló hadi hajó legénysége küzd a csapkodó vízzel. Csónakjukat mindenképen a hajó oldalához szeretné ütni, de a kötélhágcsón egymásután másznak fel a fedélzetre, a csónakot is felvonják p a víz tehetetlen mérgében a nagy hajó oldalát csapdossa, megingatni még nincs ereje. Az est egyre közelebb száll, siettetik a feketés fellegek. A hanyatló nap átküzdi még magát repedéseiken s a tarajok vörösre válnak a túlsó part felé. A pálmák, babérfák, délszaki növények közt is fázni kezdünk; ideje, hogy induljunk. A hullámok a hajó oldala mellett siklanak el, de a szél meg-megborzongatja a könnyebben öltözötteket. Az Isztriai-partok sötéten húzódnak, hátrálnak, Abbáziában lámpák gyuladnak, Fiume partjain ezek fogadnak. A népes utcákon sietünk haza, hogy jó vacsora után hamarosan az ágyba bújhassunk. Másnapra az idő áprilisi lett. Felhők kergetőztek az égen, hideg gzél hajtotta őket ide s tova. Néha az eső is megeredt, majd meg a nap síitől t. Alkalmas idő az amerikai kivándorlók házának megtekintésére. Elbúsultság és könnyelmű tréfálkozás, csüggedés és bíztató reménység, nevetés, itt-ott sírás a komor, fülledt levegőjű kivándorlókkal telt ház falai között. Ez levelet ír, közben a szeme a [papírról a falra, az ablakra fordul, a lélek küzd a szavakkal, ä tollal, majd a harcot feladva, elvándorol vissza, ahol rá is gondolnak. A szem mutatja, hogy mögötte most üresség van, mereven tekint előre. Ha a lélek visszatér, útjáról egy könnyet hoz magával, mely a szempillára űl, majd lassan leperdül, a toll tovább mozog, nehézkesen, a rózsás papíron. Holnap-holnapután itt lesz már a hajó, pár nap a ki- s berakodás, aztán indul s ki tudja, ihogy s mint lesz a dolog. Ott hangos csoport tárgyal. Sóhajtás, nevetés, sűrűn váltakoznak. A lépcsők szélén asszonyok ülnek. Egyik te-