Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

pislogó csillagokat, oldja ki sötét burkából a földet, emeli ki a fák és tanyák körvonalait, varázsolja tengerré a réteket, földeket, amint szürkén megvilágítja a f|öldön kúszó, sűrű ködharmat hullámzó párafályolát s teszi meg szigetekké a magasabban fekvő epületeket. Az égen egyszerre szaporodó piros fény véget vet a csalóka játéknak, komolyabb dolog készül. A bíboros ég fényessé válik, ifjú fönségében emelkedik fel a nap s gyöngyökre váltja az aranyat érő harmat cseppjeit. Palics fürdő fái, villái még a szürkületben veszlek cl s mire Szabadkáról tovább indultunk, házai, tornyai a napfényben fürödtek. Az út később róna és róna, derűvel váltakozó ború. Falvak, tanyák, zöldelő vetések közt haladunk, közben egy-egy gyárkémény emelkedik. Zombornál átlépünk a Ferenc-csatornán s az egyhangú út egy reménységgel táplál: közeledünk a Dunához és érdekes gőzkompjához. Gombosnál tűnik fel a Duna fűzfákkal dúsan szegélyezett, csillogó vize. A gőzkomp lobogó nemzetiszínű zászlójával, füstölgő kéményével épen a víz közepén van, felénk közeledik. A vonatot szétszedik, a mozdony öt-hat kocsi után áll és egy pótkocsi segélyévél rátolja őket a kikötött vaskompra, amelynek sínéi összeillenek a vasút vízbenyúló síneivel. A mozdony visszavonul, a kompon a kocsikat megerősítik, lassan indulunk a hatalmas drótkötél mentén. A komp a vízből egyre szedi fel maga előtt a sodronyt, küzd a víz erejével, a kötél megfeszül, de súlya megint a víz alá vonja, amint túl vagyunk rajta. Balról emelkednek már az új híd pillérei, mely pár év múlva e nehézkes masinát a múzeumba juttatja. Az átért kocsikat egy mozdony azonnal Dáljára vontatja s mire féltízkor az egész vonat összekerül, a korán kezdett nap oly hosszúnak tűnik fel, mintha már dél is rég elmúlt volna. Az út megint síkság, csak Vrpolje körül emelkednek a szemhatár szélén észak felé a horvátországi dombok, délre a boszniai hegyek elmosódó hullámai. Bródnál a Száva partjára lépünk s ennek kiszélesedett medrében haladunk tovább. A folyó délnek marad, alvasút a dombok aljába húzódik. Ezek dús erdőzete, a néha magasba törő hegyek kéksége gyönyörködteti a szemet. Bosznia magaslatai csak messziről integetnek, míg Jasenovacnál át nem lépünk a Száván s közvetlen közelükbe nem jutunk. A nap a hegyek fölött úszik, mind közelebb hajolva hozzájuk. Fény és árnyék játszik a lejtők hajlásain, a vidék változatosabb. Nem vadregényes, dombok futnak csak útunk mentén, de egészen közel hozzánk, láthatjuk a zsendülő erdő szépségét, a völgyben dolgozó munkásokat, elevenebb, érdekesebb a kép, mint eddig. Sziszeknél átmegyünk a Kulpán. Lassankint megjelenik az alkony pirossága is az égen, visszaverődik a mélyebb