Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1907

32 A vár megtekintése után a hatalmas vaskohó felé indultunk, mely a várhoz elég közel van. Berendezése nagy terjedelme és méretei mellett is könnyen áttekinthető és megérthető. A toronyszerű olvasztó kemencék egy lapostetejű domb lábánál épültek. A dombtetőn nagy halmokban hever a gyalári vasbányából hozott vasérc, melyet keskeny sínpáron futó kocsikban tolnak az olvasztó tetejéhez vezető vashídon át a kemence nyílásához, amit nagy vasharang zár el. Az adagolást harangütés jelzi. A kohó oldalán folytonosan nagy tömeg víz zuhog alá, hogy a roppant hőség pusztító erejét a téglafal kibírhassa. Fent csak füstöt és a teljesen ép vasércet láthatni, de lent a kohó falába illesztett s színes üvegekkel elzárt vascsőveken át láthattuk a nyaldosó, lobogó lángot, a szikrázó ércet, folyó vasat borzasztó szépségében. A tüzet faszén adja, az ércet mészkővel, kovával keverik. A tűz élesztőséhez nagy fújtatót alkalmaznak, mely maga egy egész nagy épületet foglal el. A hatalmas lendítő kerék két dugattyút mozgat, melyek felváltva tolják a nagy tömeg levegőt s így majdnem állandó légáramot adnak. A fujtatott levegő nagy kemencékbe kerül, melyeket már előbb a kohókból -nyert széngázzal 600—7C0 C°-ia hevítettek. Csak így felmelegítve jut a szél a kohókba és éleszti az olvasztó tüzet. Nézegetés közben egészen beesteledett, és az egyik kohónál a csapolás ideje megérkezett. A fehéren izzó salak világítva, szikrázva, tüzfolyamként ömlik a kohó oldalából és folyik a kis vaskocsikba, melyeket egymásután tölt meg. Ott is lobog és világít, mert a kocsi oldalát agyaggal kenik be, amiből a nagy hőség gázokat fejleszt s mindjárt meg is gyújt. A salak közé keveredett vasrészek gyönyörű kék csillagokban szikráznak, röpködnek a levegőben, mely a folytonosan ömlő tüzfolyamtól egészen izzóvá lesz. A munkások nyugodtan dolgoznak e szikraesőben is, vasrudakkal segítik előbbre a fennakadt salakot, hogy a többinek útját el ne állja. A sötétség teljesen eloszlik: a másik kohónál is csapolnak. Az emennél kisebb, s ott már a vas folyik. Két nagy. rekeszekre osztott vasasztal mélyedéseit tölti meg a hólyagozó, hullámzó, fehéren, vörösen izzó vastömeg. Oly fény árad belőle, hogy a boltozaton függő ívlámpák ragyogása csak pislogásnak látszik. A forróság és fény ugyancsak próbára teszik az ember szemét, ha hosszabb ideig akar a nyugtalankodó, lassan hülő vas játékában gyönyörködni, amint át-áttöri a külső, vékonyan ráboruló sötétebb réteget s iparkodik visszanyerni előbbi fényét. Az udvart az izzó salakos kocsik egész sora tölti meg. Nyáron e meleg kárba vész, télen azonban, — úgy hallottuk, — sok szegény embernek tüzelő fáját pótolja a forrón, de már nem izzón kihordott salak, mely a meleget nagyon sokáig megőrzi. Azt most is láttuk, hogy egyik munkás vaslapátot merített bele a folyó salakba, hogy mellette elkészítse vacsoráját.