Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1906

6 helyei a békének, oázisai a kietlen pusztaságoknak. Szent Pál és társai hősies elszántsággal, lelkük igaz meggyőződésével beszéltek az idők teljéről, a végleszámolás napjáról: az utolsó ítéletről. Szent Pál megrázó beszédeinek hatása alatt Rómában is egyre jobban és jobban elnémult egyesek ajkain a gúny-kacaj és szitkozódások hangja, szívüket a töredelmes megbánás édes érzése járta át; a jég megtörött, az isteni Mester szavai és parancsai termékeny talajra találtak; az emberi szív útat tört magának a béke felé! Azonban az igazi megpróbáltatás keserves napjai csak Neró uralkodása alatt kezdődtek. Ez a fenevad uralkodó, hogy Róma felgyújtásának gyanúját magáról elhárítsa, a nép dühét a keresztények ellen igerelte. Ez az emberi szörnyeteg, mikor már félteni kezdte a bőrét, a szörnyű gaztett bűnét az ártatlan keresztényekre fogta s azok ellen uszította pribékjeit. Tömegesen fogdostatta össze a szerencsétleneket, kínoztatta, vérpadra hurcoltatta, vadállatok martalékául dobatta, fáklyáknak karóba húzatta, szóval a pusztítás minden elképzelhető eszközével gyötörte őket. Ilyen világot élt akkor a szegény, halálra kínzott keresztény lélek, mikor a harcias rómaiak hírhedt császára, Neró Ő felsége, a dobzódások és kicsapongások piszkos fertőjében elmerülve, álcásan kóborolt vad cimboráival Róma utcáin, tört-zúzott mindent, ami csak útjába került, inzultált becsületben megőszült polgárokat s még arra sem volt kényes császári méltósága, ha egyszer-másszor jól elpáholva került haza hősködései színhelyéről. A haza sorsa, az elvadult nép jövője kevés gondott okozott árva fejének. Legföjjebb azon tanakodott, hogy milyen újabb rablási módszert eszeljen ki hallatlan pazarlásai fedezésére. Még a legenyhébb eljárás volt, ha egyes magánemberektől vagy városoktól ajándékokat erőszakolt ki; ha önként nem adtak, hóhérait küldte a nyakukra. De nem irtózott ő egyes provinciák és városok templomainak kirablásától sem; értékesnél értékesebb arany, ezüst szobrokat, mindenféle ékszereket és drágaságokat halomszámra harácsoltatott össze. De egyszer mégis csaknem torkára forrt vakmerősége, a Piso-féle összeesküvés majdnem eltette láb alól. S ily elvadult élet közepette még mindig akadtak Rómában becsületes emberek is. Ilyenek voltak többek között Burrus, a császári testőrség parancsnoka és Seneca, Neró nevelője. Az első a kard erejével, az utóbbi pedig, mint a stoikus bölcselet egyik jeles képviselője, az okosság és tapasztalat fegyvereivel iparkodtak őt, habár hasztalanul, fékentartani. Ezek mindent elkövettek, hogy az ifjú herceget és anyacsászárnét, Agrippinát kíméletes formák között a kormányzástól távoltartsák s az állam kormánypálcáját saját kezeikkel irányíthassák. Mert hiszen addig,