Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1906
10 kiismerte Neró természetét, bizalmas barátai körében gyakran nyilatkozott is, hogy attól fél, miszerint a fiaital oroszlán vad természetét nagyon nehéz lesz féken tartani, ha egyszer az embervérbe belekóstol, mégis bízott abban, hogy növendéke vele született kegyetlen hajlamát a filozófiával enyhíteni tudja. A fiatal császár ki is mutatta háláját mestere iránt, amennyiben azt fényes ajándékokkal, pénzzel és birtokokkal halmozta el; de épen azon körülmény, hogy vagyonát uzsorával még gyarapította, keltette fel ellenségei irigységét, később magának Nérónak féltékenykedését is. Különösen Suilius, Claudius uralkodása alatt félelmes és megvásárolható egyéniség, nem türtőztette panaszát és kifakadásait, mint aki szilaj lelkén kívül késő vén korára is támaszkodva, fesztelenül mert nyilatkozni s vádolta Senecát ellenséges indulatáért annak a Claudiusnak barátaival szemben, aki alatt jól megérdemelt száműzetést szenvedett. Szemére hányja hiábavaló tanulmányait, melyeknek kétes értékében bizakodva s a tapasztalatlan ifjúság bámulatától elkapatva irigykedik azokra, kik az élő s romlatlan ékesszólással foglalkoznak polgártársaik védelmére. Kikel a császári udvarban folytatott kicsapongó élete ellen, majd végre így fakad ki: „Azután meg miféle bölcsességgel, a bölcsek miféle tanaival tudott az uralkodóval való barátságának négy éve alatt háromszáz millió sesterciust szerezni. Rómában a végrendeletekre és a gyermektelen öregekre mintegy hálóval halászik; Italiát és a tartományokat elsorvasztja roppant uzsorájával; neki ellenben munkával keresett szerény vagyona van. Vádat, veszedelmet, mindent inkább fog elviselni, mint hogy régi és a szónoklat terén szerzett méltóságát egy hirtelen fölcseperedett szerencsefi előtt megalázza". (Tac. Ann. XIII. 4:2.) Ama gyanú alól, hogy Nérót anyja meggyilkoltatásába ő hajtotta volna bele, tisztázta magát, de ama szemrehányástól nem menekülhetett, hogy a csillogó életben nagyobb örömét találta, mint a stoikus filozófiában. 13 évig Burrussal karöltve üdvös befolyást gyakorolt növendékére; de Burrus halálával Seneca hatalma is megszűnt a császár fölött. Tacitus egész részletességgel közli az ide vonatkozó adatokat. Burrus halála — úgymond, megingatta Seneca hatalmát, mivel a másik vezető férfi eltávozta után a jó tulajdonságok sem hatottak többé Néróra hasonló erővel, s hitványabb egyének felé hajlott. Ezek különféle vádakkal megtámadják Senecát, hogy roppant nagy és egy magánember igényét meghaladó vagyonát még mindig szaporítja, hogy a polgárok érdeklődését magára vonja, kertjeinek szépségével, nyári lakainak pompájával is mintha csak a fejedelmet akarná homályba borítani. Azt is szemére hányták, hogy „az ékesszólás dicsőségét egyedül magának tulajdonítja s gyakrabban ír verseket, mióta Neró is kedvet kapott ahhoz. Hogy a császár mulatságait rossz szemmel nézi, kárhoz-