Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1904
8 érdekében, hogy a középiskolában a fösúly a humaniórákra helyezendő ; a tanárokat az erkölcsi fegyelmezés terén a legapróbb részletekre is kiterjedő útasításolckal látja el; a legnagyobb gondolkodóik a tudomány csődjét hirdetik és az iskolában az erkölcsi nevelés előtérbe tolását sürgetik." 1 Eme felfogással szemben ugyancsak az újabb időben vannak olyanok is, 2 kik azt hangoztatják, hogy a mindinkább nagyobb hullámokat vető szocialisztikus mozgalommal is számolnia kell az iskolának. Hivatkozik tapasztalati tényekre, tekintélyekre, hogy fejtegetéseit elfogadhatóvá tegye ; kifejti, hogy ma már politikailag is képzett nemzedéket kell nevelni; előadja, hogy úgy a szocialisztikus mint politikai képzés a történelmi Studium keretében szépen megoldható; nem kellenek szocialisztikus doktrínák, hanem csak ismertetni kellene a demokratikus eszmék humanisztikus, altrui sztikus vonásait; föl kellene kelteni a munka demokratikus szeretetét, megnyerni a tanulókat a gyakorlati, ipari, kereskedelmi és gazdasági pályáknak. Végre abban csúcsosodik ki okoskodásának éle, hogy meg kell szerettetnünk a tanulókkal a munkát és pedig önmagáért annak felismerésével, hogy „az ember nem egyedül önmagáért, hanem a nemzet, sőt az egész emberiség javáért él a világon s hogy nincsen senki, aki a maga szűk körében nem a nemzet és nem az emberiség haladásának ügyét szolgálná; hogy ő is épúgy, mint a hatalmasok, a nagyok, a szerencsések, testestől-lelkestől a nemzeté s a nemzet és annak minden hatalma és dicső vége az övé is." Szép e levont következtetés s üdvös pedagógiai vívmány, ha a munkaszeretetet be tudjuk csepegtetni az ifjú nemzedék fogékony lelkébe. De sok más, kevesebb kockáztatással járó eszköz és alkalom is kínálkozik az iskolában, mely szélesebb alapokra fektetett ilynemű apparátus mellőzésével is el tudja érni a végcélt. Az elféle eszmék hangoztatását a középiskolákban az ifjúság korához mérten időszerűtlennek, rendszeres taníttatását pedig fölöslegesnek tartom. Ezek a társadalomtudomány kapcsán, mint fejlettebb kort és higgadtabb felfogást igénylő eszmeáramlatok, még a felsőbb tanintézetekben is csak bizonyos mértékben és óvatos körültekintéssel tárgyalhatók, mert hiszen azoknak igazi helye az élet iskolája. Ha a korszellem a maga bélyegét rányomja a nevelésügyre is,- akkor az úgynevezett modern nevelés uralkodó irányától: a materiálizmustól, hogy miért kell óvakodnunk, arra már az előbbi sorokban rámutattunk. Eme tanulmánynak épen az a rendeltetése, hogy ismertessük ama módozatokat, melyekkel a tanuló ifjúságot visszatarthatjuk a modern korszellem káros kinövéseinek mételyező hatásától; gondosan óvjuk minden olyan eszmeáramlattól, mely őt ideális, eszményi világából kiragadva a sivár, anyagias irányzat légkörébe ragadja; jelöljük meg azt az útat, melyen haladva a pusztán intellektuális képzéssel szemben erkölcsi világa nyer 1 Erkölcsi nevelés az iskolában. Magy. Paed. VT, évf. 194. és 198. 1. 2 Pl. Hazslinszky Rezső dr.: A szociális kérdés az iskolában. Rozsnyói 1901—2. tanévi értesítő.