Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1904

L>& meg ezer neme, a megszabott korlátokon t.úlcsapó élvhajhászat ösztöne már csírájában könnyen megfojthatja ágy az akarat, mint a jellem szilárdságát. Ha valahol, itt vár nagy felelősség a szülőkre. Erkölcsi támasz, szigorú kötelességérzet nélkül egymagában a tudomány nem nyújt mentő horgonyt. Ha valaki már ifjúkorában kiitta a szellemi és anyagi élvezetek minden poharát: mi az, mi még az élethez kötheti ? Az ilyen az élet későbbi folyamában nem talál semmi éltető ingert, vágyai kielégítésére nem lel eszközöket, minden nemesebb foglalkozásra testileg-lelkileg gyönge ; túlcsigázott vágyai kielégíthetetlenek, végre fellép nála az a pusztító blazirtság, életuntság, mely az élettől való szabadulás vágyát érleli meg lelkében. Üdülésre, szórakozásra a fiatalságnak talán még nagyobb szüksége van, mint a felnőtteknek, hogy új munkára újult kedvet kapjon ; de élvezetei legyenek korának megfelelőek és olyanok, bogy hatásuk alatt szíve épüljön, lelke nemesedjék. Járjanak elő a szülők jó példával abban, hogy ne a piperére és külsőségekre fordítsanak több gondot, ne a kicsinyes vágyak és igények kielégítése képezze gondoskodásuk főtárgyát s ne dobják szívtelenül gyermekeiket pusztán az iskola ápoló karjaiba, hogy az édes otthon kényelmét jó maguk zavartalanul élvezhessék; hanem inkább segítsék a nevelő intézeteket önfeláldozó munkájokban, mert épen az erkölcsi érzet nevelésében van legtöbb olyan kötelesség, melyet szülői közreműködés nélkül semmiféle iskola nem teljesíthet. Azokról a szórakozásokról, melyekben a növendék kellemesen és haszonnal töltheti el idejét, alább még szólni fogunk; itt csak felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ilyen társadalmi bajok orvoslására, a családi és társas erények felfrissítésére még leghivatottabbaknak tarthatnók első sorban a sajtót. (4.) Igen is, csak tarthatnók! Mert hiszen a mai hírlapirodalom nem minden tekintetben áll hivatása magaslatán. Ahelyett, hogy rendeltetésének megfelelőleg csakis olyan közleményeket bocsátana világgá, amelyekből okulást, léleknemesbülést meríthetnénk, a legtöbb hírlap — tisztelet a kivételnek — a legnagyobb előszeretettel épen azokat a társadalmi, családi stb. ferde kinövéseket, elfajulásokat hozza felszínre, melyeknek megismerésétől leginkább szeretnénk távoltartani az ifjú nemzedéket. Hiába! — írja egyik neves tanügyi férfiú —• reál időket élünk; éles csattanó kell életben, írásban mindenütt. Nincs utcai botrány, betörés, sikkasztás, személy ellen irányzott merénylet, öngyilkosság stb., melyeket napi lapjaink, olvasóik elfásító, ne mondjuk felbátorító romlására, mohón ne regisztrálnának. Sőt nincsen közbecsülésben álló férfiú, avagy nő, nincsen tiszt, tekintély, méltóság, ki biztos lehetne, hogy nevét aljas paszkvilokká sülyedt élclapjaink a magok szennyébe ne rántsák. Ha a tisztes iránt fennélne érzékünk, biz' eltakarnók inkább eme, minden erkölcsi érzést lejáró botránycikkeket s helyettök a nemes élet, az emberszeretet, a családi hűség, háladatosság, jól értett nemzeti becsület s a minden törvénynek