Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1903

Í5 legjobb hatással az emberi élet és szervezetre. A víz, a levegő nem elemek, hanem vegyületek s a legszükségesebb eszközök az emberi élet fenntartásában. Hasonlóképen az emberi élet nem tisztán örömek vagy fájdalmak szakadatlan folyamata, hanem ez elemek alkalmas vegyüléke. Igy felfogva a dolgot még hasznos és kellemes is a szenvedés a jövendőt tekintve, ámbár maga a szenvedés pillanata mindenkire nézve kellemetlen, lehangoló. Ilyenkor csak a maga szenvedését látja az ember, míg másokat a boldogság özönében vél sütkérezni. És csak nagy embereknek, szenteknek lehet tulajdona az, hogy a szenvedés tartama alatt is a legnagyobb nyugalommal és megadással viselik keresztjüket, önnön hibájuk vagy a megpróbáltatás következményeinek tekintvén azt. Közönséges ember azonban ezen állapotban veszti el először más téren kipróbált erkölcsi erejét és értékét. Mily megbecsülhetetlen ilyenkor egy résztvevő kebel, egy önzetlen barát, akinek elpanaszolhatjuk fájdalmainkat, elmondhatjuk bajainkat, aki vigasztalásaival, megnyugtató szavaival jótékony hatású írt csepegtet sajgó sebeinkre. Ez az igazi érzelem, a részvét, ez méltó a vallásosság mellett leginkább a szenvedések fiához. Valóban igaza van a lélektannak akkor, midőn a megosztott fájdalmat csak fél fájdalomnak, a megosztott örömet ellenben kettősnek hirdeti. Akinek keblét tehát ez érzelmek hevítik, az nem tud hideg, egykedvű lenni embertársai sorsa iránt, még kevésbbé tud vagy akar irántok gyűlölettel viseltetni, sőt inkább meleg részvéttel kiséri őket minden ügyeikben s »örülvén az örülőkkel, sírván a sírókkal«,

1 teljesíti az apostol parancsolatát is. Az ilyen ember nem önmagát tekinti a világ középpontjául; elnéző mások hibái, gyarlóságaival szemben s csak lesi úgyszólván az alkalmat, hogy jót tehessen ; törekvése nem egyedül saját boldogítására s önfenntartására szorítkozik ; a gőgösség, elbizakodottság, irigység, gyűlölet, káröröm s az önzés, mely minden mást eszköz gyanánt tekint és használ fel, nála nem otthonos érzelmek! Érzi, éreznie kell egy ilyen kebelnek, hogy ő csak egy atom, egy porszem a nagy mindenségben s hogy érvényesülhessen, hogy a maga s mások életét megédesíthesse s az anyagi lét salakjtaiól, súlyaitól megkönnyebbíthesse, szüksége, nagy szüksége van a hasonlókkal való egyesülésre, békés kiegyenlítés, kiegészítésre. Örömest beszél, foglalkozik az ilyen ember mindazon dolgokkal, melyek Istenre, az ő műveire vonatkoznak. Mert hiszen valamint az anyagi világban létezik egy nehézségerő, mely egymáshoz közelebb hozni igyekszik a testeket: úgy a lelkek is rendelkeznek egy ilyen összekötő, vonzóerővel, az érzelemmel, a szeretet érzelmével, mely hegyeket dönt le, vizeket szel át, hatásaiban kiszámíthatatlan. Rokonértelmű szónak szokták venni azzal a nagyobb érzelemmel, mely magában foglalja, melynek csak egy virága, illatos hajtása: a vallásossággal. Hogyne, hisz e szeretet ép úgy, mint a vallásosság, eredeti vonzódása a véges szellemeknek egymás és a végtelen lény, Isten iránt. i L. Róm. 12. 15.