Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1903

14 gondokat s azoknak terheitől szabadon, szinte megkönnyebbülve lélekzünk fel ! Mennyire megfizethetetlen s mily sok kellemetlenségtől megóv s mennyi gyönyörűséget szerez ilyenkor egy érzékeny kebel! A körülötte levő természet ezer és ezer szépségei mind csodás érzelmekre hangolják kebelét! A legutolsó kis féreg, melyet a szívtelen könyörtelenül eltipor útjában, őt inkább gondolkozóba ejti, kitér előle, megkönnyíti munkáját s lelkében egy jótéteménnyel gazdagabban folytatja útját; a legszerényebb kis virág is örömet szerez neki a természet ölén ; sokáig elandalogva hallgatja a madarak csicsergő énekét, mint a nagy természet egyetemes imájának egyik hangos megnyilatkozását; partjához csalja a hömpölygő csermely lassú mormolása ; gyökeret vernek lábai a patak kristálytiszta vizében úszkáló halacskák szemléletére ; elkalandoznak gondolatai, midőn a mindig nagyobbodó hullámgyűrűket s a kristály vizcseppen át megtört napsúgarat látja ; a béke, megelégedés és nyugalom kellemes érzelmeit varázsolja lelkébe az erdő mély csöndje, a levelek suttogása, az ágak egymásfelé hajlása : szóval a legkisebb, legigénytelenebb porszem s a természet legfönségesebb remeke egyaránt hangulatba hozzák! De mit mondjunk a még ennél is szelídebb érzelmekről, melyek nem az élettelen természet, de azon viszonyból fakadnak, mellyel embertársainkkal szemben állunk! Ebből a viszonyból erednek igazán emberi érzelmeink; ez a kapcsolat teszi valóban próbára az embert s adja meg az igazi lökést szelídebb érzelmeinek kifejlődéséhez. Mennyivel többre becsüljük azt az embert, aki társának örömében önzetlenül részt tud venni, osztozik a vígságban s keresi az alkalmat, hogy több jó és kellemes dologban részesítse: míg ellenben mily keserűséggel tölti el lelkünket, mily lehangolttá tesz az a tapasztalat, amit sajnos az idők haladtával most már mindig többször és többször van alkalmunk szemlélni, hogy egyesek az irigység Kain-bélyegével homlokukon és a sápadtság ijesztő kinyomatával arcukon felebarátaik örömeit, előmenetelét megzavarni, megakadályozni iparkodnak. Ha nagynak mutatkozik az ember akkor, midőn felebarátja örömeit megédesíti, azt elősegíteni törekszik, még kétszeresebben nagynak látszik, midőn azok szenvedéseit enyhíti s kiveszi részét bennök. Ha az emberi életet kagylóhoz hasonlítanók, a szenvedés lenne annak a gyöngyszeme. Bizony földi tartózkodásunknak nem minden pillanata öröm és boldogság, de sokszor nehéz megpróbáltatások, fájdalmas Golgothák láncolata, melyből csak itt-ott kacsintgat ki egy kis nyugalmat Ígérő oázis ! De talán jól van ez így! Sőt csak is így van jól ! Mert az egyformaság lehangol, elkedvetlenít még akkor is, ha az folyton kellemes! A közmondás is azt tartja, hogy »a jóból is megárt a sok!« Míg ellenben a változatosság folyton új és új táplálékot nyújtva szellemünknek a szelídebb érzelmek kifejlődhetését is nagyban előmozdítja. Meg aztán, ha egy kicsit mélyebben nézünk szét a nagy világban, ismét csak azt látjuk, hogy nem tisztán az elemek, hanem a vegyületek vannak