Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

37 A kedélynek, a vallásosságnak mennyi kincsét, mennyi csíráit ültetheti •el ily korán az értelmes szülő gyermeke lelkébe. Más szóval ekkor máikezdetét veheti a vallásos nevelés. Mert mikor a gyermek már járni kezd, egyes szókat gagyogva, érzelmeit öntndatosabban kezdi nyilvánítani: akkor már az áhitat egyes kezdetleges gyakorlataira, a melyek tulajdonképen először csak olyan illemszabályoknak tűnnek föl, ráfoghatok. Például arra kell szoktatnunk a gyermekeket, hogy a templomban, vagy otthon, midőn szülei imádkoznak, csendben legyen; Isten nevét a legnagyobb áhítattal mondja ki; apjának, anyjának illendő magaviseletével örömet szerezzen; •amit másoktól kap, köszönettel fogadja el. Igen sokan, a fővezér közöttük Rousseau, azt tartják, hogy egészen addig, míg a gyermek értelmének szabad használatával nem rendelkezik, nem szabad előtte a vallásosságról, Istenről beszélni se. Mert mire is törekszünk mi akkor, midőn a vallásosságot akarjuk a kis gyermek szivébe •elhinteni ? Odairányítjuk fáradozásunkat, különös gondoskodásunkat, hogy a gyermekeknek még fogékony lelkébe beoltsuk az erények csíráit; azon erényeket pedig, melyeket már eleve maga a természet ültetett el bennök, élesszük, fejlesszük; továbbá, hogy az érzéki ösztönöket, gonosz vágyakat fékezni iparkodjunk s hogy érvényt szerezzünk az észnek a rosszra való hajlamok fölött. Ez pedig, mondják ők s elismerjük mi is, igen nehéz feladat olyan korban, midőn az ember értelmének tökéletes használatával nem bir. De mi azt feleljük rá, hogy vallási dolgoknál, különösen gyermekeknél nem is kell mindjárt eleinte mindent tisztán átlátni, mindennek az okát tudni, — hisz erre még a legtudományosabb emberek sem képesek, hanem igenis elég, ha megszokja szeretni a jót s megútálni a rosszat. Később, midőn tisztábban kezd látni, úgyis rájön majd magától is, hogy miért kellett ezt így tennie, amazt pedig úgy. Találóan mondja egy nagy pedagógus erre vonatkozólag, hogy a tapasztalás, e legmegbízhatóbb mester tanítja, miszerint amely gyermek nem előbb tanul imádkozni, mint azt érti, soha sem fog jól imádkozni; és ha az eget nem előbb tanulja ismerni, mint a földet, az örökkévalókat nem előbb, mint mulandókat: alig fogja az valódi hazáját és saját halhatatlanságát s emberi méltóságát megismerni! Jó korán kell tehát kezdenünk a vallásos nevelést a családban, még pedig apának, anyának egyaránt. Más kérdés most már az, hogy a szülők közül melyik félnek lehet nagyobb befolyása a gyermekek vallásos érzületének fölkeltésére nézve V Külső és belső okok adják meg reá a választ! Az apa ritkán van azon szerencsés helyzetben, hogy a napnak legnagyobb részét otthon, családja körében tölthesse el. Igen sokszor már kora hajnalban elhagyja a családi tűzhelyet és csak késő este vetődik haza eltikkadva, kimerülten a fárasztó napi munkától, mely-