Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

27 hitetlenség ócska köpenyébe burkolódznak. Különösen megmételyezi ez a balhiedelem a család fejét: az apát. Minthogy pedig mégis egynek érzi magát nejével, fáj neki a tudat, hogy az jobb legyen ő nála. Az ilyen apának élete sivár, vallástalansága következtében egyhangú keserűségben telnek napjai, de hogy mégis némi vigasztalást, enyhűletet találjon, magával szeretné rántani társát is. S a míg minden csillag az Isten nevét ragyogja; minden fűszál az ő létét hirdeti; minden madár neki zeng dicséretet: addig a hitetlen férj gúnyosan kérdi: „Kicsoda az az Isten, hogy tiszteljem őt ?" A helyett, hogy vállvetve törekednék nejével együtt előbbre vinni az Isten dicsőségét, a helyett, hogy egyesülne nejével a közös hit előmozdítása érdekében: inkább a hitetlenség mezejére csábítgatja, hogy egyesült erővel küzdjenek a még fennálló bálványok lerombolásáért. Elszorul az embernek a szíve az ilyenek látására és nem tudja megérteni, tulajdonképen mit is akarhatnak ezek ? Mert hiszen kinek ne fájna, ha olyan embert lát, aki az Istent gúnyolja, szent nevét megbecsteleníti ? Kinek ne fájna, ha olyan emberre akad, aki mindazt, amit mi üdvösségünk eszköze gyanánt tekintünk, ami szent s amiért mi még életünket is képesek volnánk feláldozni, kicsúfolja, lábbal tapodja? Az ilyen nem elégszik meg azzal, hogy felmondta Istenének a köteles hódolatot, elbizakodása és vakmerősége oly nagy, hogy másokat is hasonló útra iparkodik terelni. Legközelebb neje áll hozzá: itt kezdi meg az ostromot. Hitetlen nőt akar, olyat, mint ő. De vájjon képes lesz-e e hitetlen nő, aki Isten, vallás, ima, halhatatlan remények nélkül él, a férfi lelkén ütött nehéz sebeket gyógyítóirjával beheggeszteni ? Vagy talán nem ez volna a nőnek magasztos hivatása? Vagy talán el lehet képzelni a nőt vallás nélkül? Fosszátok meg a liliomot szirmaitól, tapodjátok hófehér kelyhét az undok mocsárba s ép úgy nem ismertek majd rá az ártatlanság szimbólumára, mint a vallásától, Istenétől megfosztott nőben: a természet remekére. Az ily gyönge nő, kinek amúgy is állandóan támaszra van szüksége, hol, miben találja meg az erős védőkarokat, ha a vallás égi erőssége nem áll mellette ? „A természet e leggyöngébb teremtményének, kit szüntelen a halál vagy bájai elvesztése fenyeget; e lénynek, ki mosolyog és meghal, mi ad erőt, ha e tünékeny lét határain túl semmi sincs?"

1 Tudjuk, hogy a nő hivatása: a férfi segítése, munkáiban, gondjaiban, de örömeiben is egyaránt. Hiszen oly nehéz a kín, ha nincs aki megossza ; s talán még az öröm is színtelen, ha nincs kivel osztozkodni benne! Maga a bölcselet is tanítja azt az életigazságot, hogy a mégosztott fájdalom, csak fél fájdalom, a megosztott öröm ellenben kettős. E fájdalom megosztására, ez öröm megkettőzésére adta Isten az erős férfi mellé a gyöngéd földi angyalt, hogy ha szíve, lelke elanyagiosodnék, ha megfeledkeznék 1 Chateaubriand.