Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

23 hek elviselését megédesíti a lelkükben lakozó isteni félelem érzelme s ha kölcsönösen elnézik egymásnak gyarlóságait, — minthogy a föld nem mennyország s így az emberek sem angyalok — akkor a családi élet, a családi tűzhely boldogsága nem ábrándos képzelet, hanem merő valóság; akkor a gyermekek istenes, becsületes, jámbor nevelése nem hiu törekvés, hanem kézzel fogható igazság lesz. Vessünk egy futó pillantást az érem másik oldalára is ! Ne csak azt nézzük, hogy miképen kellene tennünk, hogy legalább viszonylagos boldogságra tegyünk szert földi életünkben, hanem vizsgáljuk azt is, hogyan cselekesznek korunkban, különösen napjainkban legtöbben, a miért aztán az annyira keresett boldogságot, az oly sokszor hangoztatott siralom völgyében nem hogy feltalálnák, de helyette vérző lábakkal, súlyos keresztjükkel járják meg a kínszenvedések Golgotáját. A boldog családi életnek — mint mondottuk — egyedüli alapja Isten és a benne való hit, a vallásosság. De nézzünk csak szorgosan magunk körül és tapasztalni fogjuk, hogy épen a hit, a vallásosság az, amiben a társadalom minden rétegéhez tartozó emberek nagyban megfogyatkoztak. És egész természetes a következtetés, hogy a családi élet is ilyen arányban boldogtalan. Innen a sok panasz, a titkolt és el nem titkolható szenvedéseknek hosszú sorozata, kérés, rimánkodás, fenyegetődzés a különböző társadalmi rétegek között, innen, ezekből az állapotokból gyökeredzett meg az a Darwin-féle elv is, hogy az élet tulajdonképen: bellum omnium contra omnes. Megnyugtató, látszólag elfogadható és valószínű magyarázatot kerestek az emberiség folyton növekvő elégedetlenségének, nyomorának magyarázatára. Azt nem akarják meglátni csak, a miben az igazi hiba van; oda nem akarnak tekinteni csak, a hol a boldogság egyedüli forrása buzog: Istenre. Pedig tudhatnák a szülök, hogy úgy saját, mint gyermekeik boldogságáért felelősek; tudhatnák, hogy a családnak szilárd alappal, erős védfalakkal és a fenyegető zivatarok ellen kellő tetőzettel kell birnia. hogy fennállhasson. Kérdjük azonban, miben találja meg a család ez összekötő kapcsol, e szilárd alapot és védő tetőzetet'? Önmagában, eszében, az emberi természetben ? Aligha! Hiszen ebben már sokszor csalatkozott, tisztán józan elméjére alapított következtetéseiben már igen sokszor hajótörést szenvedett ! Nincs tehát más menedék, mint az Isten és a vallás! Hogyan van tehát mégis az, hogy az oly természetes és kézzel fogható igazságot az emberiségnek igen nagy része nem vallja magáénak ? Hogyan van tehát mégis az, hogy látva a józan eszű ember a boldogtalan családok megszámlálhatatlan sokaságát, a nyomor és szenvedés fülsiketítő zsibaját, még sem hódol meg az örök igazságnak, még sem ismeri el földi és mennyei boldogsága egyedüli megteremtőjének a mindenek alkotóját ?