Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

18 Nézzük meg, melyik családban vannak meg mindazon kellékek, melyek mellett a gyermek testben, lélekben, szellemileg, erkölcsileg ép és egészséges emberré fejlődhetik, aki az élet nagy küzdelmeiben soha sem lesz embertársainak útjában, nem lesz kárukra, sőt a munka és csendes megelégedés révén a közös boldogulás előmozdítására hathatósan közreműködik. A rossz azonban látszólag sokkal több a világon, mint a jó. Űtonútfélen akadályok gördülnek elénk; ha a legszentebb célra törekszem is, sokszor egy kicsinyes, sajnálatraméltó körülmény meghiusítja magasztos terveimet! A legtisztább eszme bepiszkolódik a gyakori, mindennapi használat, kezelés folytán! Amit legtöbbször van alkalmam látni az életben, azt már csak futólag pillantom meg újólag; amiben sokszor találtam örömömet, unalmassá válik később; a gazdag, ki soha szükséget nem szenvedett, kincsei és gazdagságának megszokottsága által egykedvű lesz iránta: szinte úgy alábbszállott, meghanyatlott az emberek érdeklődése azon dolgok iránt is, melyek a családra vonatkoznak. Kutató pillantást kell tehát vetnünk ama másik tűzhelyre is, a hol az élet tavaszán meggörnyedt, léha, garaboncás, a társadalom békéjét megzavaró s végre annak a költségén eltakarított embereket nevelik. Az igazi család, melyre hivatkozunk s melyben a vallásosságot, mint legféltettebb kincsüket ápolják kölcsönösen a házastársak, a szívből, e mély és szent forrásból fakad. Ha azt akarjuk, hogy gyermekeink vallásosak, Isten és emberek előtt kedvesek legyenek; ha szivünkön hordjuk, amit kell is, azoknak jövő boldogulását; ha ismerjük a felelősséget, mely e szóban rejlik „szülő", akkor először mi legyünk vallásosak. Minél nemesebb gyümölcsöt óhajtunk szedni a fáról, annál inkább előkészítjük a talajt, annál inkább óvjuk az időjárás változandóságaival szemben s annál inkább iparkodunk eltávolítani a zsenge hajtásoktól minden pusztító hernyót: így vagyunk, így kell lennünk a családban is gyermekeinkkel. A talaj a család, az idő változandósága a kornak sokszor a vallásosságra nem épen kedvező szelleme, a férgek, a hernyók, a példák mételyező hatása. A család fönséges célja az lenne, hogy összekösse az eget a földdel, nem pedig, hogy az eget megfossza lakóitól s a földet a boldogtalanság és sivárság színterévé tarolja le. Egy másik cél az emberiség fönmaradása, továbbítása s így egyrészt a földi jóllét eszközlése mellett a család tagjainak a boldog örökkévalóságra való eljutása. A boldog családi élethez tehát csak vallásosság és melegen érző szív szükségeltetik. Ne gondoljunk a vagyonra s egyéb külső körülményekre, mert hisz sok pénze, nagy tehetsége, fényes állása hánynak van közülünk'? De szive van mindenkinek s az nem csalja meg soha! Itt önkénytelenül eszembe jutnak a nagytudományú orleansi püspök szavai, ki látva a sok boldogtalan családi életet, meghatóan festi azt a