Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

19 bensőségteljes viszonyt, mely a vallásosság s a szív tiszta érzelmei által megszentelt családban található fel. „Ha a családot eszményileg tekintjük, ha feledve a földet s mindazon szomorú okokat, melyek a házasságot meg­rontják, látjuk, hogy életünk föjava a valódi béke s egyedüli boldogsága a legegyszerűbb, a legédesebb tény, önátadásunk által szivünkből ered: álda­nunk kell Istent, hogy ily gyöngéd figyelemmel bánt velünk." Az ily boldog családnak a lelke, szive: a nő, a feleség; feje: a férj. A hatalom, melyet kellő mérséklettel használ a férj, mindenesetre az •övé, a család fejéé, kit Isten is korábban teremtett s a kire reáruházta a •családja fölötti őrködés tisztségét. Súlyos az ő kötelme s mindenesetre nem •csekély felelősséggel jár. Hiszen valóságos kis király családjában; őrködik •a család békéje fölött, igazságot szolgáltat s gondoskodik övéinek testi-lelki jóllétéről. Különösen hangsúlyozzuk ez utóbbit, azt ugyanis, hogy a család­tagok testi és lelki jóllétéről gondoskodjék. Mert a gyermeknek csupán testét s természeti erőit képezni, ez olyan valami volna, ami az állatokkal közös vonásunk; olyan erkölcsi nevelést adni neki, mely csupán az értelem világa •szerint igazodik, olyas valami volna, ami a pogányokkal közös, kik a hitet­lenség sötétségében élnek s az üdvösség igazi útját nem ismerik. A hivő családapát ellenben az jellemzi, hogy gyermekeit az Isten törvénye szerint neveli, hogy szentül éljenek s majdan boldog halállal múl­janak ki és így a földön eszközök legyenek Isten kezében az emberi társa­dalom javára, az égben pedig birodalmának örököseivé váljanak. Az ilyen családapa teljesíti az Istentől reá rótt kötelmeket önmaga, gyermekei, családja, utódjai, hazája s végül Teremtőjével szemben. Teljesíti önmaga, gyermekei iránt, a mennyiben gyermekei bizonyos tekintetben az •ő tagjai, Istennek kiválasztott eszközei, kiknek nem csupán életet és létet, hanem, ami még sokkal fontosabb, jó életirányt is kell adnia. Teljesíti kötelességét családja iránt, mert jó gyermekeitől a lehetőség szerint jó ivadékok fognak származni. Mig, ha ellenkezőleg elhanyagolná kötelmeit háza népével szemben, lassan-lassan eltűnnék az a régi, az elődök erényessége által szerzett nemesség; el lenne zárva az erény útja, az az egyedüli út, melyen az ismét vissza volna szerezhető s a családokra ily módon biztos enyészet várna. De ne feledjük a családapa kötelmei közül azon nehéz és valóban fontos feladatok lelkiismeretes betöltését sem, melyek bennünket közelebb­ről érintenek. Az ilyen családapa eleget tesz a hazája iránti kötelességnek is, mert annak hasznos és' jó polgárokat nevel, akik minden szükség és minden veszedelemben segítségére képesek is, de készek is sietni. Ellenkezőleg az az apa, kinek lelkéből kialudt a vallásosság égő világa s a világpolgárság hamis humanizmusának egyetemes eszméivel tömve .meg gyermekei lelkét, hazája ellen vét, még pedig súlyosan, mert haszon­9»

Next

/
Thumbnails
Contents