Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

9 teli polgártársaitól a vallásos nevelést és isteni félelmet, melyből a szerénység és a szülők iránti tisztelet sarjadzik s azt a törvények törvényének nevezi. ,,Ha a religio kihal a keblekből, összeroskad a társadalom épülete." Seneca legfőbb nevelési elvét a következőképen fejezi ki: az ifjúságot vallásos nevelés által az erényre kell vezetni. Hasonló elvek megvalósítását látjuk az ószövetségben is. A zsidók a legnagyobb áldásnak a gyermekeket tartották, következőleg Isten iránti hálából az ő szeretetére és tiszteletére tanították. Korán bemutatták őket a templomban az Űrnak és vallásos tekintéllyel biró egyének, különösen próféták áldották meg az ifjú levitát. A szentatyák, az egyház doktorai, természetesen mind ezen a véleményen vannak. A történelem azonban a következőket is feljegyezte: a híres deista Legouvé fiát a keresztény szertartások szigorú megtartására buzdította; saját bevallása szerint lelke szokatlanul megindult és elérzékenyült, ha vallásos meggyőződésből fakadó jó cselekedetnek volt véletlenül tanúja; Diderot templomba vezeti leányát, otthon a katekizmust magyarázza neki s a nagyheti szertartások velőkig megható fönsége önkénytelenül könnyeket csal szemébe ; D'Alambert sokszor emlegette, hogy a mely gyermekek a hitágazatokat megvetik, azok az erkölcstant az ördöghöz utasítják. Szóval, külsőleg sejtetni, vagy határozottan tagadni sok mindent lehet, de a belső, az a vihartól felkorbácsolt tenger fölszinéhez hasonló: zavaros, nyugtalan. Hiszen a lelki békét, csendet és nyugalmat egyedül az az érzelem képes előidézni, mely legkiválóbb a többi között, mely nemesíti a szivet és az értelmet fölékesíti a műveltség koronájával. Ez az érzelem pedig vallásos nevelésnek lehet csak az eredménye. Ez az érzelem az emberi szív alaphangja, szükséges mindenkinek, hogy boldogságát csak némikép is elérje e földön; kiváltságunk, az első helyet követeli szivünkben s hiányát nem képes pótolni semmi, legkevésbbé pedig a büntetés és okoskodás. A vallásos érzelem hiánya üressé teszi a szivet, az ilyen ember nem tud örülni semminek, nem találja semmiben kedvét; az élet legkisebb gondjai is elcsüggesztik, elviselhetetlenek reá nézve; elkeseredik, nincs a miben vigaszt találna; meghasonlik a társadalommal, önmagával, miután már előbb meghasonlott Istenével s gyáván megfut e földi zarándoklás elől. Még hagyján s nem tölti el oly mély keserűséggel az éles megfigyelőnek lelkét, ha érett férfikorban dobja el magától az ember az életet, amihez különben soha sincs joga, de vérlázító és az erkölcsi sülyedés posványáról tesznek hangos tanúbizonyságot azok a napról-napra látható, olvasható megrendítő családi drámák, melyeknek főhősei 9—10 éves vásott, züllött gyermekek. A közönség pedig, mely előtt már köznapi és módfelett megszokott