Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

10 dolgok ezek, új szenzációra áhítozik s egész közönyösen suhan el az ilyen hírlapi cikkek felett: „Kilenc éves öngyilkos. Bécsből táviratozzák: Egy R. Károly nevű kilenc éves fiú, egy istentelen, zülött boltiszolga gyermeke, ma reggel leugrott a harmadik emeletről s úgy összezúzta magát, hogy haldokolva vitték a kórházba. Az öngyilkos ííú nagyon vásott gyermekvolt s most is valami csiny miatt félt az apa brutális büntetésétől."

1 Az ilyenekhez nem kell magyarázat! Az állati szenvedély lesz uralkodóvá azokban, kikben a vallásos érzelem kihalt. Ez az érzelem tartja vissza az ifjúságot, a férfit a vadságtól, az elaljasodástól, mert belőle sarjadzik a becsületesség, lelkiismeretesség és önbecsérzet. Megszenteli az élet első mosolyát, megédesíti a férfi nehéz verejtékét s könnyűvé teszi a haldokló utolsó elhaló sóhajtását. A vallásos érzelem azonban feltételezi a vallást, a vallás pedig utal szeretetünk és hódolatunk legszentebb tárgyára: Istenre. Nem lehet czélom az Isten létezésére vonatkozó összes bizonyítékok felsorolása és fejtegetése, én csak az érzelmekre kívánok hatni s megelégszem azzal, ha olvasóim egy kicsit gondolkozóba esnek. Ha magába mélyed kiki és lelke mélyére tekint, kénytelen lesz bevallani, hogy van ott valami alaphang, melynek határozott kifejezést ugyan nem tud adni, mely mindannyiszor megrezdül, valahányszor kiemelkedünk e kicsinyes világ bűzhödt légköréből; melyet tudós, tudatlan, úr és szolga egyaránt érez, talán homályosabban ez, világosabban amaz; melynek csodás,- égi szimfóniája betölti a végtelenség felé törő lélek összes kívánságait és önkénytelenül készteti hangos nyilatkozattételre, hogy van Isten. Isten az emberiség szivében lakozik s az a hit, hogy létezik: az emberiség lelkiismerete. Egyik kimondhatatlan szeretettel emelkedik fel hozzá ; másik borzalommal húzza meg magát egy titokzatos hatalomtól való félelmében; emezt azon egy vágy sarkalja, hogy közelebbről ismerje meg a mindenség urát; amaz homályos sejtelmet érez lelkében, mely a végtelenség határain tova űzi gondolatainak fonalát; itt alázatosságot, hódoló elismerését a fönségnek, ott egekkel dacoló szilaj ellenkezést látunk: de mindez csak egyet bizonyít, hogy a kit szeretnek, a kitől félnek és rettegnek, az van, az Isten. „Csak az esztelen mondja szivéban, hogy nincs Isten." Az igazságok igazsága, koronája a legtisztább, legvilágosabb és legfönségesebb igazság: van Isten; e nélkül minden érthetetlen, sötét, fölfoghatatlan és kimagyarázhatatlan. Ez az igazság kell, hogy eltöltse mindenkinek a lelkét, érzéketlenül nem hagyhat senkit, mert nélküle egy végtelen ür támadna benne, melyet nem képesek betölteni a világnak összes gyönyörei, nem az üres theoriák, 1 Budap. Napi. 903. márcz. 5.