Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1900

KÖLN ÉS A KÖLNI DÖM. z utas, kit száguldó sebességű vonatok röpítenek nyugat felé s ki j vágyva vágy megcsodálni a gót építőművészet utolérhetetlenségét, a f kölni dómot s benne imádni a Végtelent, — Mainznál rendszerint hajóra száll, hogy kilencz órai csöndes pihenésben végig élvezze a Rajna magasztalt szépségeit. Bizonyos aggódó kíváncsisággal tekintettem e szépségek elé ; s fájt volna, ha szebbnek kellett volna mondanom a mi megragadó Al-Dunánknál. Mert igazi folyómentén látható szépség voltaképen e kettő van Európában. Nyugodt, csöndes fönséggel hömpölyögteti habjait Rhenus; míg zordon, mogorva testvére, a vén Danubius zúg és háborog, mintha dühét csak fokozná, hogy bár kietlen sziklák közé menekült, a nyugtalan emberek itt is fölkeresik. Rhenus pedig nyugodt, nyájas, derülten tekint a partok felé, hol kendőlebegtetés üdvözli, hol szorgalmas népe fáradt tagokkal, izzadt orczával műveli meg a sziklás talajt, megköti a rohanó vízár ellen kis szaggatott falakkal a földet, mert zamatot s erőt ad ez a szeszélyes talaj a tőkének s a szőlőnek. Mosolyogva köszönti régi ismerőseit, elpusztult lovagvárak megrongált falait, kegyetlen rablófészkek földúlt köveit, honnan egykor bőven kapta meg jutalékát húsban és vérben, midőn a rablólovag kifosztá a gazdag utast s ide hurczolta áldozatát, hogy álmát se zavarja többé. De az emberi kéz nem hagyta használatlanul e várak legtöbbjét. Régi falaira ujakat emelt, a múltra a jelent helyezte. Hídját nem vontatják föl többé ; bájos lovagúrnők és leányzók nem mennek többé izgató solymászatra; érzelgős trubadurok szerelmi epekedése, lágy dala nem zavarja meg az éj csöndjét; itt ma már minden modern, csak az alap a régi, az emlékezés nem múlik.