Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1900

S E Y I L L A—C 0 R D 0 YA. ágyva-vágytam meglátni a nagyon híres, a nagyon kikiáltott Andalúziát. A spanyolok Isten földjének nevezik s a mi szép és dicséretes, azt mind reá ruházzák. Én meg azt mondom, Andalúzia is csak olyan, mint az aféle kikiáltott szépség. Szépnek szép, csak részletezni nem szabad szépségeit. Vagy jobban mondva érdekes. Ezzel is eleget mondottam. Igaz, hogy az ember Ítéletét és tetszését némileg befolyásolhatja az, hogy Madridtól Sevilláig teljes huszonnégy órán keresztül, azokba a kegyetlen spanyol vasúti ketreczekbe becsukva harminczöt-negyven fokos hőségben kénytelen olvadni, de mindezt némiképen csak feledtetné a vidék, ha változatosságával szórakoztatna, szépségével gyönyörködtetne. A hogy a Sierra Morenát elveszti a tekintet, egyhangú lapályt lát maga előtt. Kezdetben még csak tetszik az embernek a vasútak mentén vadon növő kaktusz, aloé, agavé és olajfa; de mindig és mindig csak ez, elvégre is unalmassá válik. A levegő amúgy is forró, az ég bántóan kék, a felhők alabastrom fehérek; a szem belekönyezik, ha egy rövid perczig beléjük néz. A rettentő por rászáll a torokra, a tüdőre; kiszárítja a gégét, fullasztja a tüdőt; az állomások frissítő italai kiállhatatlanul melegek. Mit érdekeltek a bikacsordák, a spanyol őrült szenvedély kielégítésére szánt áldozatok ezrei, vagy a csodálatosan szép fehér andalúziai szamarak; csak egy óhajunk vala, megpihenni Sevillában, egy parányi hüs éjjeli levegőt szívni, egyedül, nyugodtan, zavartalanul. Mert bizony sokszor szinte terhére van az embernek az a nagyon is kedélyes andalúziai kíváncsiság. Ez a nép itt örökké nevet, örökké vidám. Úgy mondják magukról, hogy az andalúziai megél a napsugárból, meg a czigaretteből is. Pedig úgy van a dolog, mintha csakugyan ebből kellene is megélnie. Nagy itt a szegény-