Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1899

35 Napjainkban tehát napirenden van a művészeti oktatás kérdésének méltatása s a min. rendeletek hatása alatt egymást érik a sajtó alól kikerült különféle czikksorozatok, melyek telve vannak gyakorlatias irányú, igen tanulságos észrevételekkel, megjegyzések és kijelentésekkel. Rövid kivonatban bemutatunk néhányat. Dr. Láng Nándor „A művészeti oktatás érdekében kiadott ininisteri rendeletek."

1 czímü értekezését azzal indítja meg, hogy a legmelegebb hangú elismeréssel adózik a minister úrnak, mert rendeleteivel „polgárjogot biztosít a művészetnek az iskolában." Nagybecsű soraiban annyi igazságot tár szemeink elé, oly megkapó elmeéllel fegyverzi fel állításait, hogy azok bizonyára a meggyőzés közvetetlenségével hatnak az olvasóra, jóllehet mindjárt bevezető soraiban gáncsolja a rendelet amaz intentióját, mely egyebek közt czélul tűzi ki, hogy a Képzőművészeti társulat kiállításait és Budapest egyéb nyilvános gyűjteményeit látogassa a tanuló ifjúság. Mert habár az iskola egyik legszebb és leghálásabb feladatának tekinti is a közízlés finomítása érdekében a művészetek népszerűsítését - mire nézve az angolok és francziák példáját tartja követendőnek —mégis szerinte a tárlatok, kiállítások, fölolvasások és czikkek magokban véve csak igen csekély mértékben valósíthatják meg a czélt, mert: „Csak egy egész nemzedék czéltudatos nevelése és gondos rátanítása eredményezheti ezt." Ezek rendszeres látogatása csak úgy járhat haszonnal, ha azt a művészeti nevelés betetőzéseként fogjuk föl és alkalmazzuk a gyakorlatban. Sőt szerényen bár, de egyszerszersmind egyenes nyíltsággal is azon véleményének ad kifejezést, hogy „az elsó' sorban ajánlott képzőművészeti kiállítás megtekintése a tanuló ifjúságra nézve sem nem hasznos, sem nem ajánlatos, ott Ízlésük non fejló'dik, nem nemesbül." Mert habár nem akarja is becsmérelni fejlődő művészetünket, kénytelen kijelenteni, hogy pl. a városligeti műcsarnok 9/i

u-ed része ephemer becsű alkotás s egy kiváló műkritikus szavaival élve, bátran elmondhatja, hogy „a tárlat falairól a művészi tudás ijesztő' hiánya rí fc." Nem múló becsű és művészi divatok kaleidoskopja kell szerinte az ifjúságnak, hanem „csakis a művészi formában megjelenő' örökszép remekműveket szabad az ifjakkal megismertetnünk." Lássunk állításának érdekes bizonyítgatásából, ha mindjárt töredékesen is, néhány sort: Oda vezessük tanulóinkat, úgy neveljük-e Ízlésüket, hogy rámutassunk: „fiam, lám, így nem szabad rajzolni, így nem szabad színezni, így nem szabad componálni." A rajztanár rossz helyzetbe fog sokszor kerülni egyes ügyesebb tanítványával szemben, mert kénytelen lesz megvédeni saját tanítását az ott látottal szemben és hátha a tanítvány 1 0. K. T. Kl. XXXII. évf. 10. 11. sz. 2