Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1898

12 Németország egykor tőlünk kapta szent Erzsébetet, a jóság, a megbocsátás, irgalom és kegyelem szentjét, most mi kaptuk vissza Ö benne, hogy ö is enyhítője legyen a kifáradt, vigasztalója a megcsalódott nemzetnek; hogy hősnője legyen a magyar történelemnek s neve ott ragyogjon örökké egy Gizella, egy Beatrix, Lorántffy Zsuzsánna, Zrinyi Ilona mellett. Mert a Wittelsbachi család Erzsébetje magyar lett, mienk lett. Midőn 1853-ban felséges férje eljegyezte magának, még nem volt 16 éves, de szívjóságáról már az egész világ beszélt. A letiprott magyar ösztönszerűleg belé helyezte minden reményét, egy jobb kor hajnalaként üdvözölte a királyi arát — és nem csalódott. Már akkor, midőn még királyi férje fejét nem díszítette a magyar szent korona, maiakkor írta Eötvös József: „Az érzelmek, legalább a népnél, sokkal nehezebben változnak, mint meggyőződései; és én mindig úgy voltam meggyőződve, hogy ha egy korona úgy, mint 1848-ban a mienk széttörött, azt csak a nép szivében ébresztett nagy érzelmek lángjai forraszthatják össze. Három századon át megkísértettük a hittel, azután megpróbáltuk a reménynyel is több ízben; de egy még hátra volt. Az, hogy a nemzet a dynastiának valamely tagját igazán, szive mélyéből szeresse. És minthogy ezt most elértük, nem aggódom a jövő iránt." Valóban ö teremtette meg a szeretet politikáját a régi, a gyűlölet politikája helyett, melynek megsemmisítő czéljai csak a vérrel védelmezett magyar jogon törtek meg. „Én a politikához nem értek" — mondotta a királyné egyszer Jókainak. — -Legmagasabb politika — felelt rá a költő — egy ország szivét megnyerni; s ahhoz Fölséged bizony ért." Az ö kérésére szűnt meg hazánkban a dühöngő ostromállapot ; az ő kérésére nyíltak meg a sötét tömlöczök, ötszáznyolczvanhat bilincs hullt egyszerre a porba s az első sóhaj, az első áldás feléje szállt. Jó szive a nyomorgó magyar nemzet felé, a romokban heverő szent haza felé vonzotta, melyet mindenki elhagyott, csak a játszi délibáb enyelgett felette pajzán játékival. Akkor, a midőn Bécsben úgy beszélnek a magyarról, mint rebellis, antidinasztikus fajról, midőn veszedelem volt magyarul beszélni s nagyon hasznos a magyar nyelvet elfelejteni; midőn