Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig De hát ez csak természetes elismerése a keresztény álláspont helyességének, mely kötelességszerű szeretettel, sőt odaadással öleli tél az egész ember nevelését, s mely elkerüli azt a nagy hibát, melyben a modern iskoláztatás általán sínylődik. Értem azt, hogy az iskolában úgyszólván csak tanítanak, a nevelésre csak annyiban fektetnek súlyt, mennyiben az általános rend, a fegyelem megkívánja. Administrationalis nevelésnek nevezi e rendszert Dupanloup, s azt hiszem, találóbban alig lehetne elnevezni. Kizárólag intellectualis eredményt követelnek a tanártól, s az ifjúság belső lelki életének, szívének és lelkiismeretének nevelése, mert ez az administrationalis rendszer ellenőrzése alá már természeténél fogva nem tartozhatik, bizony-bizony kevés méltánylásra talál. Igaztalan volnék a modern iskolával szemben, ha, mint annak szolgálatában álló férfiú, ki ismerem szervezetét, úgy érteném e vádat, mintha ez iskola nem tűzné ki czélul egyszersmind az ifjúság szívének és jelle mének nevelését. A dolog inkább úgy van, hogy ez iskola nem használja ki a czél elérésére szolgáló összes eszközöket. A modern iskola pusztán az értelein nevelése útján gondolja e czélt elérhetni. A tanítás anyagát úgy állapítja meg, a tanítás módszerét úgy írja elő, hogy e czélt lehetőleg biztosítsa. —-Se részben igazán remekel. — A positivismus paedagogiájában könnyen érthetőleg a didactica a legkiműveltebb rész, s ha e pontot illetőleg is a minden oldalról felhangzó elégedetlenség gondolkozóba ejthet, tagadhatlan, hogy itt rendkívül nagy a haladás. A tévedés azonban épen abban van, hogy az értelem nevelésétől várunk mindent. A modern iskola szervezetében az intellectualis nevelés absorbeál mindent, pedig alighanem úgy vagyunk, hogy nem kifejlett értelmi erőknek, mint inkább charactereknek, ideális, alkut nem ismerő becsületességnek vagyunk hiával. Hisz az élet lépten-nyomon bizonyítja, hogy erősen kifejlett értelem mellett a lelkiismeret érzéketlen lehet, mint volt pl. Rousseaué, ki szivtelenül hagyta el atyját és küldte lelenczházba gyermekeit, vagy az akaró őszintén hívő, ez a rész úgy van meggyőződve, hogy saját vallásos elveit biztosabban sajátítja el neveltje az egyháziak oltalma alatt, mintha a felekezet nélküli állami intézetek valamelyikébe jár, hol vallást csak az tanul, ki akar, s hol a gyermek sűrűen érintkezik oly társával is, kinek semmiféle vallása nincsen. Nem tagadható továbbá, hogy az állami intézetekben az internátus fegyelme merevebb és chablonszerűbb, mig a szerzetesek gyengédebb és simább formában éreztetik neveltjeikkel tekintélyen alapuló felsőbbségüket. Végül, a radicalis érzületű polgárokat illetőleg, Cournotnak, e kiváló tanügyi adminisztratornak egy észrevétele jut e helyütt eszembe. 6 azt tapasztalta,, hogy a legradikálisabb gondolkozású atheista apa igen sokszor a legvallásosabb hírben álló intézetbe küldi gyermekét. Nem akarja, hogy mint ő benne, úgy fiában is dúljon majdan a kételyek harcza, mely az embert tán okosabbá, de boldogabbá nem teszi. (I. m. 129. 1.)