Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig Fájdalom, be kell vallanunk, hogy legtöbbnyire a szülők nagyravágyása kelti föl, fokozza és fejleszti ki a gyermekek gőgjét. Feneion, ki ezt megfigyelte, a gőg által elrontott gyermekeknek következő rajzát adja : «Anyja oly büszkeségben és gőgben nevelte föl, hogy minden szeretetreméltó tulajdonsága elhomályosult. Természettől jó és őszinte volt, de kevéssé rokonszenves; sohasem gondolt arra, hogy másoknak örömet szerezzen ; nem értett hozzá, hogy nemes és jóra hajló szívvel adjon valamit : sem előzékeny, sem barátságos, sem nvilt, sem a ráfordított gondoskodásért hálás, vagy az érdemet elismerő nem volt ; hajlamát meggondolás nélkül követte. A szerencse, hogy őt szolgálhatják, nézete szerint gazdag jutalom volt azokra nézve, kik szolgálták. Semmi sem lehetett lehetetlen, ha arról volt szó, hogy őt kielégítsék, s a legkisebb halogatás fölingerelte indulatos természetét.« »Anyja a bölcsőtől kezdve kényeztette, s a szerencsétlenségnek kitűnő példája volt azok számára, kik előkelő családból származnak. A sors kegyetlensége, mely kora ifjúságától sújtotta, nem tudott mérsékelni semmit indulatos és nagyravágyó lényén. Büszkesége mindig újra föltámadt, mint fölegyenesedik a karcsú pálma, bármennyire iparkodunk is azt lehajlítani.« Nem ismételhetem tehát eléggé a szülőknek és a nevelőknek : Vigyázzatok ! Minél gazdagabb és szebb a nevelendő gyermek természete, annál jobban vigyázzatok, hogy a gőg benne kárt ne tegyen. Ha e szép természet erőteljes is, úgy a gyermekből, kiből kitűnő és nemes férfiú válhatott volna, zsarnokot és ellenséges lényt csináltok. A többi embernél egészen más fajú teremtménynek fogja magát képzelni. Hite szerint a többiek csak azért vannak a földön, hogy az ő tetszését megnyerjék és őt szolgálják, minden óhaját teljesítsék, minden szeszélyét dicsőítsék, mindent ő rá, mint egy islenségre vezessenek vissza, minő volt a burgundi herczeg, kirői Saint Simon herczege következőkép szól : Hetedik évétől fogva durva és haragos volt az élettelen tárgyak ellen való legingerültebb kifakadásokig; indulatos a dühösségig, s képtelen eltűrni még az idő vagy elemek részéről is a legkisebb ellentállást a nélkül, hogy ne jutott volna oly dühbe, hogy valami belső szakadástól kellett tartani ; végnélkül önfejű, mulatságokban és lakomázásokban mértéktelen, szenvedélyes vadász, a zenétől mámorba eső, s a játékban, mert legyőzetését nem birta elviselni, nagyon veszedelmes volt; végre minden szenvedélynek és mulatságnak játéklapdája; gyakran vad, természettől kegyetlenségre hajló, a gúnyolódásban barbár, s a nevetségesen maró gúnynyal kapó volt. Az embereket az ég magasságából tekinté, mint atomokat, kiknek nem volt vele semmi hasonlóságuk, bárkik voltak is.«